A kisgyermekek álmai között gyakran szerepel, hogy majdan felnőttkorukban rettenthetetlen, minden vésszel szembeszálló tűzoltók legyenek. Ez nem is csoda, hisz a furcsán misztikus védőruházat, az imponálóan gyors és hatékony összmunka, no meg a szirénázva száguldó piros autó látványa nem csak a gyerekek, de a felnőttek szívét is megdobogtatja. S ha nem is lesz majd mindenkiből tűzoltó az idők folyamán, ennek a szép hivatásnak a tárgyi és szellemi emlékeit - hogy lássa, mit vesztett valaki, amikor más pályára lépett - mindenki megtekintheti Kőbányán, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában.
A múzeum április közepén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A hat évtized alatt sok ezer ember ismerhette meg általa a tűzoltók nehéz, veszélyes, áldozatkész tevékenységét, amely sokkal több egy elvégzendő munkánál. A tűzoltónak egy ellenfele van, az idő, ezért a riasztástól számított két percen belül el kell hagyni az egységnek a laktanyát. A bejelentés alapján a riasztást vevő ügyeletes a műveletirányító ítéli meg és rendeli el a riasztás fokozatát, a későbbiekben ezt a helyszínen a tűzoltásvezető korrigálhatja. Aki ezt a pályát választja, annak testben és lélekben felkészültnek kell lennie, legfőbb célját, amely a másokon való segítés, mindig szem előtt tartania, ? és a következő kifejezést most valóban szó szerint kell venni ? tűzön-vízen át.
Ennek a gyönyörű hivatásnak magyarországi múltját láthatjuk a kiállítótermekben, kiegészítve a polgári védelem feladatának bemutatásával. Besorolás tekintetében az 1955-ben létrejött intézmény ? akkori nevén Tűzoltó Múzeum ? országos szakmúzeumnak minősül. 2012-ben a gyűjtőkör kibővült, hiszen az átalakulás következtében a katasztrófa védelem, a polgári védelem is a múzeum területévé vált. A múzeumnak a kőbányai kerületi tűzoltó bázis ad helyet, az épület egyik szárnya a múzeumé a másik a tűzoltóságé. A belépéskor a folyosókon az egykor használatos lóvontatású, benzinmotoros tűzoltó szerek fejlődéstörténetét ismerhetjük meg. Továbbhaladva a lépcsőház falán egy fotókiállítás található magyarázó szövegekkel, melyek az emlékezetes magyarországi tűzeseteket ismerteti.
A kiállítótermekben a magyarországi tűzoltóság és tűzvédelem fejlődését dolgozták fel, időrendben haladva. Hazánk területén Aquincumban, a római provinciában már működött a mai felfogáshoz hasonlatos, szervezett tűzoltóság. Ennek megtalálható itt egy tárgyi emléke is, a vízi orgona, melynek felirata alapján tudjuk, hogy a hangszert az aquincumi tűzoltóparancsnok adományozta a tűzoltóknak. A tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak a szobra mellett található a római tűzoltók latin jelmondata, - Ubi dolor, ibi vigiles (Ahol a fájdalom, ott a tűzoltó) - ami bizonyítja, hogy már abban a korban is, a mindenek felett való segítőkészség volt az egyik legfontosabb követelmény a tűzoltókkal szemben.
A következő terem a letelepedett magyarság tűzvészek elleni intézkedéseit, a tűzoltásban segédkezőket mutatja be. Szent István törvényei értelmében, a koraközépkorban a templomi misék látogatása mindenkinek kötelező volt, egyetlen kivételt azok jelentettek, akik a tűzre vigyáztak. Hazánkban, a középkorban, - mint minden más szerveződés - a tűzoltóság is céhes rendszerben működött. Eközben a technikai fejlődés a tűzvédelemben is megjelenik, először a vízipuska, majd a gólyanyakú fecskendő, később a tömlő és sugárcső formájában. A szervezett tűzoltóság a diáksághoz köthető, ezért különösen hatékony volt az olyan egyetemi városokban, mint Sárospatak, vagy Debrecen.
Főfoglalkozású tűzoltóság Magyarországon először1844-ben Aradon alakult meg, majd folyamatosan az ország egyéb más nagyvárosaiban is. Érdekesség, hogy ezek nem csak tűzoltó, hanem tornaegyletek is, hiszen mindkét tevékenységet férfias virtusnak tekintették. A XIX. század második felének legjelentősebb alakja a tűzoltás történetében Széchenyi Ödön ? Széchenyi István fia ? aki életét a tűzoltásnak, a tűzoltóság megszervezésének áldozta. Nem csak hazánkban, de Törökországban is olyan sikereket ért el ezen a területen, hogy ő az első, nem mohamedán vallású ember, akit pasává neveztek ki.
A tűzoltóság tagjaival szemben nem csak kitűnő fizikai állóképesség és pszichés állapot volt a követelmény, de rendszeresen képzéseken is részt kellett venniük, a minél összehangoltabb, - a tűzoltók mindig párban mozognak - eredményesebb, biztonságosabb és sikeresebb mentőmunka érdekében. Alapvetően a gyakorlást célozzák, de az erők összehasonlítása is célja a különféle tűzoltóversenyeknek. Itt mesterséges körülmények között gyakorolják be magukat, hogy adott éles helyzetben, már felkészülten tudjanak cselekedni. A magyar tűzoltók több nemzetközi versenyen is elsőként végeztek, ezzel is demonstrálva, hogy tűzoltóságunk hatékonysága, megbízhatósága a világ élmezőnyébe tartozik.
Külön részben vannak a XIX. század tűzoltás szempontjából fontos magyar feltalálók nevéhez köthető technikatörténeti újdonságok. Itt látható az a kezdetleges légzőkészülék, mely lehetővé tette a mérges gázokban való mentési munkát, a gőzfecskendő mely folyamatos víznyomást biztosított, és az előkocsis mozdonyfecskendő, mely lekapcsolható volt így jobban megközelíthető volt vele a tűz. Ebben az időben - az emeletes házak elterjedtsége miatt, - jelentek meg a létrával felszerelt magasból mentésre alkalmas tűzoltószerek (kocsik).
Már XX. századi magyar találmány a víz helyett a gázzal és porral való oltás. A benyomatott gázzal sikerült elvonni az égés egyik feltételét az oxigént, így a tűz kialudt. Ennek azért is van jelentősége, mert a tűzkár mellett, sokszor jelentős volt az a másodlagos kár is, amit az oltáshoz kilocsolt víz okozott. Nem csak az oltási technika fejlődik sokat, de a tűzjelző eszközök is megjelennek már ebben az időben, ami a gyors beavatkozást segítette.
A II. világháború alatt megszületik a légoltalom, a légoltalmi tűzoltóság, majd az aknamentesítésből is kiveszik részüket a tűzoltók. 1948-ban megtörténik az eddig önkormányzati alárendeltségekben működő tűzoltóság államosítása. A diktatúrában a tűzoltóságnál is bevezetik a katonai rendfokozatokat, megszólításokat, katonás rendszert, de a centralizáció eredménye az egységesítés és a technikai fejlesztés is. Megkezdődött Magyarországon a tűzoltószer gyártás, és a szovjet mintájú egyenruhák bevezetése. Ezután az egyenruhák fejlődéstörténetét, és az egykori nagy országos jelentőségű gázkitörések, ? Algyő, Zsana ? tárgyi emlékeit, képeit láthatjuk. A kiállításnak ez a része egy technikatörténeti résszel zárul, mely a sugárcsövek fejlődését ? a vödörtől az impulzuspuskáig - mutatja be.
Egy külön sornyi vitrinben láthatjuk a talán legfontosabb, ? de minden bizonnyal leglátványosabb, - személyes védelmi eszközből, a tűzoltó sisakból álló gazdag európai, sőt interkontinentális összeállítást. Az egyszerű bőrsisakoktól kezdve, a díszes parancsnoki lószőrforgós sisakon át eljutunk a napjainkban alkalmazott speciális műanyagsisakokig. Ma már minden sisakon rajta van a viselőjének neve, melyik városba, kerületbe való, a sisak színe pedig informál minket, a tűzoltó rangjáról.
A sisakokkal szembeni vitrinekben tűzoltó érmeket, kitüntetéseket láthatunk, előttük pedig, Széchenyi Ödön mellszobra áll, mely már pasaként ábrázolja.
2013-ban egy állandó kiállítással gazdagodott a múzeum, a pincében megnyílt ?Az óvóhely, ahol életre kel a történelem? tárlat. A termekben láthatjuk a világháborús légoltalmi szerveződés múltját, a polgári védelem eszközeit, egyenruháit. A polgári védelem felkészült a békebeli és háborús katasztrófa helyzetekre, kitelepítési gyakorlatokra, ipari katasztrófákra, árvizekre, sőt még az atomcsapásra is. 2012-től a polgári védelem az egységes katasztrófavédelmi rendszernek a része, az iparbiztonsággal és a tűzoltósággal együtt. A múzeum udvarán kiállított és kipróbálható tűzoltó autók teszik még érdekesebbé a kiállításokat.
Tölgyesi Tibor
