A szakértők szerint ez a kor egyik legjobb állapotban előkerült mozaikja, és talán ez lehet a Szent György legenda forrása is. Az egyik palmyrai étkező feltárása közben előkerült mozaik Bellerophont, a görög mitológia hősét egy kiméra megölése közben ábrázolja. A harcos vörös tollforgós római sisakot visel és felette két sas tartja a győzelem koszorúját. Bellerophon a szárnyas Pegazuson lovagol és lándzsáját a kiméra oroszlánfejének szegezi, ám a szörny másik két feje - a farka helyén lévő kígyófej és a hátán a kecskefej - sziszegnek rá. A hős szokatlan módon nadrágot és hímzett tunikát visel, mely nem a római, hanem Palmyra szásszánida perzsa szomszédainál volt szokásos viselet; illetve egy olyan köpeny borítja a hátát, mely a palmyrai arisztokratákra volt jellemző. Az ábrázolás így azt példázhatja, hogy a római kultúra végváraként a Mediterráneum és az Eufrátesz közt elterülő város társadalmát mindkét irányból komoly hatások érték.
A mozaikot felfedező lengyel régész Michal Gawlikowski szerint azért különleges ez a felfedezés, mert "a nyugati provinciákban több tucat késő-római Bellerophont ábrázoló padlóburkolat ismert, ám a Közel-keleten ez az első, amire rábukkantunk". Dr. Gawlikowski szerint a mozaik politikai olvasatában a kiméra Palmyra szásszánida támadóit szimbolizálja, akiket egy helyi vezető, Odainat - akit Bellerophon személyesít meg - 259-ben pyrrhusi győzelemmel vert vissza, ám úgy, hogy még a római császár, Valerius is fogságba esett. Odainat római szenátor volt, bár Gawlikowski szerint igen valószínű, hogy sosem hagyta el életében Szíriát. Győzelme után felvette a "Királyok királya" nevet. 267-ben bekövetkező halála után felesége, Zenobia vette át a térség irányítását egy akkora területen, mely egész Egyiptomig húzódott, ám nem sokkal később Aurelianus császár elfogta és bebörtönözte.
A mozaik csak egy darabja az étkező padlózatának, ám folyamatosan tárják fel a többit: a második panelen egy Bellerophonnak öltözött hegyi íjász lő egy tigrisre, míg egy másik épp lovát nyugtatja.
A bizonyíték szerint itt formálódó Szent György kultusz is kiváló példája a kereszténység ikonképzési folyamatának, melynek során saját mártírjaikat és szentjeiket az ókori kultúrák és mitológiák hőseinek tulajdonságaival és történeteivel vértezték fel, így azok szép lassan egybeolvasztották a keresztény mitológia elemeit a korábbi "pogány" mesékkel.
Georgianus, a római hadsereg magas rangú katonatisztjeként anyja hatására lett keresztény. 303 körül szenvedett mártíromságot, és a szent története hamar egybekapcsolódhatott a helyi mítoszokkal: ilyen voltak Sabazios a frígek ég atyja története, Perszeusz Medusa-küzdelme, és Bellerophon harca a kimérával. A szent épp alakuló legendája így nyerhetett itt végső formát - ha már a tehetősebb rómaiak is ezt ábrázolták villáikban. Györgynek Rómában már az 5. századtól volt saját temploma, Itália többi részében körülbelül egy évszázaddal későbbi tiszteletét lehet igazolni. Ünnepét Rómában 683 óta ülik április 23-án.
Paolo Uccello festményén
Tours-i Szent Gergely azt állítja, hogy Galliában még ereklyéit is tisztelték, és a Merovingok ősatyjuknak tekintették. Mainzban Sidonius püspök építtetett a szentnek egy bazilikát, amelyre Venantius Fortunatus készített föliratot. Angliában és Skóciában már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt szentünknek. Meg kell azonban azt is állapítanunk, hogy György tisztelete Európában a középkorban volt a legerősebb: mint általában a lovagok oltalmazója és a zarándokok meg a német lovagrend védőszentje kiemelkedő helyen állt. Rövid ideig a Dardanellák is az ő nevét viselték.
Sárkányölő Szent György története végleg kanonizált formájában a 12. század folyamán vált közismertté - a legenda szerint egy líbiai várost szabadított meg a sárkánytól, mely hosszú ideje zsarolta azt. A középkorban a sárkány lefejezése a gonosz felett aratott győzelem szimbóluma lett (így egyben a fény ősi szimbolikájával is összekapcsolódott), és Szent György hamar Anglia legkedveltebb szentjévé vált. György volt Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentje is, és III. Henrik idejében az 1222. évi oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországnak több mint 160 templomát szentelték Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Edvárdtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!" Ő alapította a Szent György- vagy térdszalag-rendet (1348). A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében érte el a csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony.
A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. E tényt szemlélve nem jelentéktelen dolog, hogy a 20. század elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.
(Forrás: katolikus.hu)
