Buli a Tabánban, lazulás a Vigadónál
A Szent István Nap rendezvénysorozatából nem hiányozhat a zene: a Tabánban idén is a magyar pop- és rocktörténet nagyjai adnak koncertet, a Vigadó előtti délutánok és esték pedig a kánikulai napokat teszik kellemessé.
A legnagyobb bulik: Retro Tabán
A Tabán mindig is a hazai könnyűzene egyik fontos találkozóhelye volt – ikonikus koncertjei generációk számára jelentették a nyári bulik csúcsát. A Szent István Nap rendezvénysorozat idejére ez a hangulat tér vissza: négy estén át a magyar pop- és rocktörténelem meghatározó zenekarai szórakoztatják a közönséget.
Augusztus 16-án a Korál zenekar különleges koncerttel emlékezik Balázs Fecóra, és vendégművészekkel kiegészülve idézik fel a legnagyobb slágereket. Előttük Abaházi Csaba műsorvezető formációja, majd a Beatrice adja elő klasszikusait. Augusztus 17-én érkezik Szikora Róbert és az R-GO, előttük a Ladánybene 27, majd Roy és Ádám játszik. Augusztus 18-án a Back II Black és Hevesi Tamás után Neoton-koncert zárja a napot. Augusztus 19-én a Retro Tabán utolsó napjának fellépői a Takáts Tamás Blues Band, Deák Bill Gyula és a nemrég negyvenéves Bikini.
Csak lazán: Vigado Piano
A Pesti Vigadó előtti téren a zongora kapja a főszerepet. Augusztus 18-án, 19-én és 20-án, 14 órától egészen 22 óráig időben és térben is zenei utazáson vehet részt a közönség. Felcsendülnek az 1920-as és '30-as évek amerikai bárzenéi, a '40-es és '50-es évek nagy magyar slágerei, francia sanzonok Édith Piaftól Charles Aznavourig, de lesz latin zene, francia jazz, elhangzanak Máté Péter, Szécsi Pál és Cserháti Zsuzsa klasszikusai, musical-, bossa nova, szvingörökzöldek, a kívánságórában pedig a közönség kéréseit teljesítik. A fellépők között ott lesz Szulák Andrea, Malek Andrea, Szőke Nikoletta és Berki Tamás duója és Fűzy Gábor is.
Rákészülés az ünnepre: VidCast a hagyományokról
A Szent István Nap rendezvénysorozat változatos programokkal tiszteleg a magyar hagyományok előtt, a különböző rendezvények gasztronómiai élményekkel, előadásokkal idézik fel történelmünket. A Szent István Nap VidCast három epizódjában arról esik szó, hogyan építkezhetünk ezekből a hagyományokból. Somogyvári Dániel producer és Pécsi-Szabó Dénes zenei menedzser elárulja, hogyan lehet magyar zenészként a nemzetközi porondon is sikereket elérni, Banos Edit vidéki vendégház-tulajdonos, életmódváltó és Szik Mátyás sommelier, mentálhigiénés segítő vitatják meg az Y generáció és a vidéki élet egyre szorosabbra fűződő viszonyát, a kézművespékségek reneszánszáról, a jó kenyerekről pedig Pécsi Attila, Basa Veronika és Márton Dávid beszélgetnek.