Szent Jakab-nap Sümegen

Egyéb

(MTI) Tisler Anna, az önkormányzat sajtóreferense elmondta, hogy az egész napos programsorozat délelőtt 10 órakor kézműves vásárral és gyermekprogramokkal veszi kezdetét, a Kisfaludy étterem udvarán borutca nyílik borral, pálinkával és különféle sajtokkal. Az idei rendezvényt Sümeg belvárosában tartják, a délutáni Jakab-napi halászlé- és vadpörköltfőző-versenyre már tucatnyi csapat nevezett ? tette hozzá. A ferences templomban az ünnep tiszteletére 15 órától Hubertus mise lesz.
 
Elmondta, hogy a legnagyobb érdeklődés a hagyományos Jakab-napi történelmi felvonulást kíséri, amelyen díszes öltözékükben részt vesznek a borrendek tagjai, ünnepi vadászegyenruhában vonulnak a vadászok és a Magyarországon egyedülálló, 25 kopóból álló falka. A díszes menet fél ötkor a Váristállótól indul, a felvonulók megkoszorúzzák a Sümeg atyjának is nevezett iskolaalapító, Ramassetter Vince szobrát és Entz Ferenc szülőházát.
 
Az idei rendezvényen három kategóriában választanak győztes bort: a minősített borral rendelkező borászatok a Jakab-nap bora 2012 címért indulhatnak, a szakmai zsűri emellett kiválasztja Sümeg város borát és a Borlovagrendek zászlós borát is.
 
Az eredményhirdetéseket követően a gimnázium udvarán felállított szabadtéri színpadon veszi kezdetét a vadászkürt-bemutató és a vadhangok utánzása: a versenyzőknek a szarvasbőgést kell utánozniuk.
 
A szombaton késő estig tartó szórakoztató műsorok között bordalokat ad elő a Csabrendeki Rezgő Rezeda citeraegyüttes és férfikórus, fellép a Sümeg Néptáncegyüttes és a Csabrendeki Kacagó Gerle népdalkör. A Tördemic Néptáncegyüttes A magyar nép és nemzetiségeink tánchagyományai címmel mutatja be programját, amelyet a Magyar Hang Zenekar kísér. A Borfolk Zenekar a Borvidékek dalai című műsorral érkezik a fesztiválra.