Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a megáldást követően arról beszélt, hogy manapság a hazáért hasonló felelősséggel tartozunk a mindennapokban, mint Árpádházi Szent Margit idejében.

Az ő életében a belharcok és a tatárjárás miatt sok nehézséggel és fájdalommal küszködött az ország, és ma is rengeteg nehézség előtt állunk. A koronavírus-járvány idején van az imádságnak létjogosultsága és ebben segít Szent Margit és a szoborkompozíció – fogalmazott.

Hozzátette, hogy ezentúl minden év januárjában, Szent Margit ünnepén ájtatosságot szerveznek a Püspökvár kertjében a hazáért, a nemzetért.

Borza Teréz alkotó felidézte, hogy 2017-ben a fővárosi önkormányzat megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum pályázatot hirdetett a margitszigeti domonkos rendi apácakolostor romjainak terültére egy kompozíció elkészítésére Szent Margit szentté avatásának 75. évfordulója alkalmából.

Fotó: Németh Péter

A 36 pályamű közül a második helyezést érte el. Úgy vélte, hogy az alkotásnak – amely Magyarország védelméért szól – mindenképp meg kell jelennie. Felajánlotta művét Veres András megyéspüspöknek, és így került az a győri Püspökvár kertjébe.

 A kompozícióban alul megjelenik a véráztatta föld, majd onnan kimagasodva az országért való fohászkodás.

Prokopp Mária művészettörténész, a Szent István Tudományos Társaság rendes tagja azt emelte ki beszédében, hogy az emlékmű Borza Teréz minden eddigi alkotásának a betetőzése.

Hangsúlyozta, hogy Szent Margit élete az országért való imádkozásról szólt. Szabad elhatározásából vállalta, hogy teljesíti szülei Istennek tett fogadalmát, amely ma, a 21. század emberének hihetetlenül hangzik.

Az emlékmű kapu és ablak két világ között, amelynek a nyílásain átüt a fény – mondta, majd kifejtette, hogy a két világ közül az egyikben az ember nem ismer tekintélyt, nem ismeri az engedelmesség fogadalmát és csak ő tudja, hogy mi a jó, mit kell tennie. Vele szemben a másik világban Isten dicsőítése áll, annak az elismerése, hogy az ember Isten teremtménye, valamint az Isten és ember közötti személyes kapcsolat kialakítása.

Nyitókép: Ács Tamás