Szentendre éjjel-nappal - Főszerepben a Duna

Egyéb

 
(MTI) - A fesztivál a Nyitunk a Dunára című programsorozattal veszi kezdetét péntek délelőtt, a kulturális rendezvény keretében indul el ugyanis a város új gátjának projektje. A Duna-parti helyszínen egyebek között közös fotózással, szabadtéri kiállítással emlékeznek a városképet is meghatározó régi gátra, és kihirdetik az erre az alkalomra kiírt Gát-dal-verseny győztesét is - mondta el Kiss Zsuzsa sajtóreferens.
A hetedik évébe lépő összművészeti fesztivál szíve a közelmúltban megszépült belváros az újjáépült MűvészetMalommal, Fő térrel és Dumtsa utcával, de számos más helyszínen is találnak programokat a látogatók.   
 
Idén is folytatódik az évek óta nagy sikerrel zajló Nyitott Műhelyek sorozat. A Régi Szentendrei Művésztelepen Aknay János festőművész várja műhelyében a látogatókat, a Fő téren Pistyur Imre kőszobrász, Vincze László papírmerítő, Mezei Sándor festőművész, Fónad István fafaragó népművész, Kovács László Putu kovács iparművész fogadja az érdeklődőket rögtönzött "műtermében".
 
A MűvészetMalomban szombaton és vasárnap ingyenes belépéssel és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket, akinek lehetőségük lesz belekóstolni a szobrászatba és a festészetbe.
 
Erre az alkalomra nyílik meg ef. Zámbó István 13 kis méretű EBP című kiállítása, valamint Szalay Pál képzőművész és Doszkocs Zsuzsa festő tárlata. Bemutatkoznak a fiatal iparművészek is, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Budapesti Kommunikációs Főiskola friss diplomás hallgatóinak alkotásai a Péter-Pál Galériában láthatók, a Lázár cár tér Kortárs Művészeti Piacán csaknem 50 képző- és iparművész lesz jelen.    
 
A zenei étlapon egyebek mellett könnyű nyári szvingmuzsika, multiinstrumentalista zene és neoromantikus poszt-punk szerepel, de megtalálható a Balkán Fanatik koncertje, a Söndörgő és Borbély Mihály közös előadása is, és kínálnak ízelítőt a szentendrei dalmátok zenei hagyományaiból, valamint a magyar tekerőmuzsika világából.
 
A kultúrák találkozásaként a Skanzen magyarországi szlovák táncok bemutatójával érkezik, szombaton India várja az érdeklődőket filmmel, tánccal és koncerttel, és megidézik Görögországot is az Iliosz tánccsoport és a Mydros zenekar segítségével. A Magyarországi Szerb Színház és a szabadkai Ravnica tamburazenekar világhírű musicalekből szólaltat meg részleteket különleges feldolgozásban.
 
A gasztronómiai kínálat egyik idei különlegessége a Svejk-vacsora, ahol a Monarchia dalaival és ízeivel ismerkedhetnek meg az ínyencek: a vendéglőjáték során tradicionális cseh fokhagymalevest és barna sörben pácolt fűszeres sertéssültet is felszolgálnak. Hasek világhírű művét Tóth Zoltán "alkalmazta vendéglőre".