Szentendrei Tavaszi Napok

Egyéb

MTI) - Sásti Krisztina elmondta, hogy a rendezvények sora pénteken a városháza dísztermében a Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanárainak ünnepi hangversenyével veszi kezdetét, itt egyebek mellett magyar népdalokat adnak elő. A MűvészetMalomban Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Biennáléja nyílik, amelyen 200 pályakezdő alkotó festményei, grafikái, fotói, videói láthatók a legkülönfélébb stílusokban.

 
Nagy az érdeklődés Eperjes Károly vasárnapi önálló estje iránt, ahol a  színész a XX. század istenkereső költőinek - Ady, Babits, József Attila, Pilinszky - verseit adja elő Négyessy Katalin gordonkakíséretével. 
A református templomban virágvasárnapi hangverseny lesz a Szentendrei Kamarazenekar és a Musica Beáta kórus bemutatkozásával: Vivaldi: H-moll szimfóniája csendül fel. 
 
A gyerekeknek március 22-én tojásfestéssel tarkított húsvéti játszóházat rendeznek be a püspökmajori Klubkönyvtárban. A művelődési házban 25-én a Ghymes együttes koncertezik.
A rendezvények zárásaként a művelődési házban március 29-én tavaszköszöntő néptáncgála szórakoztatja a közönséget, e program keretében lép fel a csángó népzenét játszó Zurgó együttes. 
A tavaszi napokra tízezernél is több vendéget várnak a szervezők - mondta Sásti Krisztina.