Szentendrei Teátrum és Nyár

Egyéb

(MTI) A rendezvénnyel együttműködő budapesti Rózsavölgyi Szalonban tartott szerdai tájékoztatón Zimányi Zsófia, a szalon művészeti vezetője hangsúlyozta, hogy az együttműködésekkel lehet a legtöbb eredményt elérni. "Ez nemcsak pénzkímélő módszer, hanem az eredmények közös megmutatása" ? fogalmazott. Hozzátette: a szalonban több olyan produkció is született, amelyet szívesen játszanának Szentendrén, mint mondta, valamely Rózsavölgyi-produkcióval biztosan megjelennek az eseményen.
 

Kolti Helga, a Szentendrei Kulturális Központ igazgatója arról beszélt, hogy az együttműködések során a résztvevők energiái hatványozódnak. Elmondta: a rendezvény a Szentendre Táncegyüttes fellépésével indul hagyományteremtő céllal, a programsor ezentúl minden évben az együttes új produkciójával kezdődik. Elmondta: az Örkény Színházzal és a HoppArt Társulattal közös produkcióként Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország című darabját mutatják be június 30-án.
 
Polgár Csaba, a mű rendezője arról beszélt, hogy a kerekasztal-történetet feldolgozó darabban a szerző sajátos humorával, az idősíkok keverésével új legenda születik, amely saját világot teremt. Ritkán játszott műről van szó, amelynek saját olvasatát készítik el Merlin, avagy isten, haza, család címmel. A rendező kitért arra, hogy a független társulatok ? például a HoppArt ? egyik túlélési esélye a koprodukciós működés. A darabot októberben mutatják be az Örkény Színházban.
 
Kolti Helga elmondta, hogy az Új Színház produkcióját is műsorra tűzik a nyáron, amely ősztől szintén a kőszínházi repertoárra kerül. Dörner György igazgató elmondta: a Giorgio Pianosa álnéven írt, Mert a mamának így jó című darab az átalakult Új Színház első nyári játéka lesz. A harsány abszurd komédiát a szerző, Pozsgai Zsolt rendezi, a produkció augusztus 11-én látható.
 
A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal és a Gyulai Várszínházzal közös produkcióban is részt vett a Szentendrei Nyár: Shakespeare A vihar című művét láthatja a közönség Szergej Maszlobojscsikov rendezésében. A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházával közös produkcióként pedig Moliere A mizantróp című darabját mutatják be.
 
A programban meghívott előadások is szerepelnek: az Orlai Produkció Kramer kontra Kramer és A nagy négyes című előadását, Kulka János koncertjét, Bulgakov Képmutatók cselszövése című művét, Csuja Imre előadóestjét és az olasz Gruppo Amarcord operaprodukcióját is láthatja a közönség. Vasárnap délelőttönként gyerekelőadásokat tartanak, emellett a nézők felolvasószínházi programokon és koncerteken is részt vehetnek. Július 7-től augusztus 18-ig minden szombaton jazz- és folkestek várják a közönséget a MűvészetMalomban.
 
Borbély Mihály zenész a július 28-i jazzfesztiválról szólva elmondta: Harcsa Veronika formációja, a Bin-Jip, Fábián Juli és zenekara, a Jazz Riff, a Dresch Quartet és házigazdaként a Borbély Műhely lép fel a rendezvényen.
 
Az eseménysorozat az augusztus 24-én kezdődő Szentendre éjjel-nappal nyitva elnevezésű háromnapos fesztivállal zárul, amelyen késő éjszakáig változatos programokkal várják a vendégeket.
 
A Szentendre Budapesten kezdődik szlogennel kezdte szavait Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere, kiemelve: fontosnak tartják, hogy Budapest művészeti életével erőteljes kapcsolatuk legyen.
 
A rendezvénynek otthont adó városról szólva beszélt a megújult Fő térről és MűvészetMalomról, a sokszínű művészeti életről, továbbá arról, hogy mára a város védjegyévé vált a Szentendrei Nyár, amelynek 2009-ben ünnepelték 50 éves fennállását, hozzátette: ugyanebben az évben ünnepelték a 40 éves Szentendrei Teátrumot is.
 
Kolti Helga elmondta: a 64 millió forint költségvetésű rendezvénysorozatra az NKA-tól és a minisztériumtól is kaptak támogatást, amely az önkormányzati támogatással és a szponzorációval együtt a költségek felét teszi ki. Arra számítanak, hogy a fennmaradó részt a jegybevételből és a TAO visszaigénylés lehetőségéből tudják fedezni ? tette hozzá.