Szentendréről mesélnek

 Korniss Dezső: Szentendre

(MTI) - A szentendrei utcák, házak, emberek alcímet viselő tízrészes sorozat előzménye, hogy a 40 éve a városban élő Török Katalin korábban Szentendre és legendás festői címmel könyvet írt a városban alkotó festőkről, miközben számos várostörténeti anyag is a birtokába került. Ezt a kincset osztja meg leendő hallgatóival a közíró.

   
- Noha az előadások pontos tematikája menet közben alakul majd ki, az már biztos, hogy a főtérről, a plébánia templomról és környékéről, a Szamár hegyről, a mai Bogdányi utca történetéről, illetve a Duna korzóról biztosan szó lesz - mondta. Ez utóbbi téma kapcsán a hallgatóság megismerkedhet például a régi hajózási szokásokkal, csodálkozhat a lóvontatta hajókon, "magába szívhatja" a vízimalmok hangulatát, vagy akár képzeletben elvegyülhet az egykori kikötő forgatagában. A fotókkal gazdagon illusztrált előadás-sorozat első, a Dumtsa Jenő utcáról szóló összejövetele január 26-án 17 órakor lesz a P'Art Moziban - mondta Török Katalin, hozzátéve: a teljes felújítás előtt álló történelmi belvárossal, illetve a főtérrel különös hangsúllyal, akár többször is szeretne foglalkozni.
   
A kutató szerint az előadás-sorozat létrejöttében komoly szerepet játszottak azok a Szentendrén élő dinasztiák, melyek tagjai sokat és szívesen meséltek neki, s régi fotókat is eljuttattak hozzá. Egy dalmát családtól származó felvételen például egy valószínűleg az ötvenes években készült képet kapott a minap. A fotográfián egy oszlop alakú benzinkút közelében jól kivehető az 1948-ban állított emléktábla, de az utcán sétáló, az akkori divat szerint öltözött emberek ruházata is figyelemre méltó - adott rövid ízelítőt az előadássorozat színeiből a társadalomtörténész.
 
A rejtőzködő szépségek mellett az elvetendő csúfságok is terítékre kerülnek majd. Mindkét "kategóriában" Paraszkay György felvételei segítik az előadót. Török Katalin úgy fogalmazott: Szentendrének számos olyan kis zuga van (csak a Dumtsa Jenő utcában is), melyeket a felfedezés örömével pillantott meg, amikor a fotóssal bejárta azokat. Az előadások minden hónap utolsó keddjén 17 órától hallgathatók meg a P'Art Moziban.