Szentivánéji álmatlanság - SZENTIVÁNÉJI ÁLOM, ZSÁMBÉK
Mit mondjak az anyukámnak, milyen darabot láttam? - kérdezte a tizenéves, magán kívül a susnyásban a barátai szüleitől. Hát mondjad meg, hogy a Shakespeare-től a Szentivánéji álmot, aztán a többit meg nem kell elmesélni, úgysem hinnék el, vagy nem engednének el többet velünk. Konkrétan ez a párbeszéd hangzott el mellettem a darab végeztével, hazafelé menet, amikor még ugyanúgy pergett a film, és minden egyes néző, még a fák is túlzott jelentőséggel bírtak, mintha az iménti darab folytatásaként jöttek volna az erdőből elő.
Bodó Viktor Szentivánéji álom-adaptációjában valóban bármi megtörténhetett, a popzenés, tenyeres-talpas szexualitástól a diktatorikus, kiábrándító szerelemig. Lovasi András-szám,
transzvesztita és cigányzene is volt benne, mint egy díjnyertes elsőfilmben, sőt Hiller István neve is elhangzott néhányszor. Egyébként pont az volt itt a koncepció, hogy semmi nem volt koncepciózus, hiszen a darab meg a Nádasdy-fordítás önmagában is nagyon erős, rá lehet pakolni a rusztikus ornamentikát, elviszi a hátán a kísérletezéseket a szöveg meg a dramaturgia. Annak, aki már gyerekkorában beépítette Oberon tündérkirály, Titánia tündérkirálynő, meg Heléna és Demetrius, vagy Lysander és Hermia szürreális kalandjait, nem fog gondot okozni a fantáziálgatás egy vihar tépázta erdő, egy málló falú rakétasiló, és az illúziókkal teli nyár kellős közepén.
Bodó elsősorban, bár az erőszak vonal határozottságát vártam volna tőle, a rekeszizmokra alapozott. Komolyan aggódtam a kannás-mikrofonos megnyitó one man show-ja után, hogy maradnak a falécek és a vasrudak, és egy egész estén át verik majd a hangár ajtaját a fiatal színészek, artikulálatlanul ordítanak és megpróbálnak minket sakkban tartani. A kierőszakolt házasságot lefestő, nyomasztó jelenet után a mesteremberek kara megpihen és itt kezdődik el a nevetés. A csapat önkormányzati megrendelésre színpadot épít, és közben ki kell találniuk egy darabot is, amit majd a saját maguk által létrehozott, világot jelentő deszkákon adnak elő.
Nem hagy kívánnivalót maga után az ötösfogat, van köztünk alföldi építési vállalkozó, beszédhibás postás meg született musicalszínész. Muszáj röhögni önkéntelenül, annyira felszabadultan idétlen ez a társaság, ám egy-egy karakterbe bújnak és egyiket sem feszíti szét a színészkirály ambíció.
A darab benn és kinn is játszódik, egészen jól érzékelhető, akár csak a hanghatások nyomán, hogy a színészek akkor is lendületben vannak, amikor éppen nincsenek színen. Így a tündérek kara bármikor lecsaphat, behordhatja a varázserdő fáit vízzel töltött kotonokkal az ágakon, beronthat a tündérkirálynő a zombijaival, vagy betolathat egy lepattant kocsi, amiben vagy a helyi asszonykórus tagjai ülnek, vagy egy alkalmi pár, amelynek szerény koreográfiára építő szerelmi életétkukkolhatjuk. A nézőtérnél kétszer nagyobb játszóteret belakják otthonosan és mocskosan, mert mindig elszóródik valami, egy kevés liszt mint álompor, valami sár, vagy füst, esetleg kipottyan a szájakból a musicalbetétek alatt valami gyümölcsvelő.
Végül, ahogy nagyjából vége-érhetetlennek és fájdalmasnak érezzük a nevetést, pont olyan reménytelenül nem tudja befejezni Puck a darabot, miután mindent jól összezavart a szerelemben, vicceket mesél, nem hagyja lekapcsolni a fényeket, sőt még letapsolni sem sikerül. Pedig az átkozott madarak, tücskök, bogarak ellenére aludni kellene, különben álmodni sem tudunk.
Próbariportunk: Nézőedzőtábor