Magyar közreműködőkkel készült nemzetközi szuperprodukció az Aidából

Program

Ötezer néző előtt bemutatták Verdi klasszikusát, az Aidát a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az előadás megálmodója az amerikai Thaddeus Strassberger és az olasz Giuseppe Palella – ugyanaz a páros, amelyik a 2021-es Turandot-előadást vitte itt színre. A magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar lesz az opera-előadások rezidens zenekara, és az etióp király, Amonasro szerepében Nagy Zoltánt is hallhatjuk.

Aida a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Fotó: Tommi Schmid
Aida a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Fotó: Tommi Schmid

Július 10-én mutatták be Giuseppe Palella jelmeztervező izgalmas kosztümjeiben Thaddeus Strassberger Aida-rendezését a Kismarton szomszédságában található  Szentmargitbányai Kőfejtőben. Verdi operaklasszikusát legutoljára 2014-ben láthatta itt a nagyközönség. Strassberger és Palella művészi koncepciója a gazdag színpadkép, a részletgazdag díszletek, látványos koreográfiák és videóvetítések, valamint a világszínvonalú előadók kölcsönhatásán alapul. A díszlet különleges eleme egy nyitott, mintegy két és fél busznyi hosszúságú, a kőbánya sziklás tájába pontosan illeszkedő szarkofág. A produkció titkos sztárja azonban már most egy hatalmas, mozgatható aranyelefánt. A díszlet különleges elemei a vízeffektusok, amelyekért az idei párizsi olimpiai játékok nyitórendezvényén is szereplő Crystal csapata felel.

Giuseppe Palella jelmezkreációin, a produkció 197 kosztümén fontos szerepet kapnak a kiegészítők, elsősorban a 183 fejdísz. A közönség ókori Egyiptomba repítésének érdekében a bécsi Winter Artservice társulata összesen 470 ezer csavart, valamint 5,2 tonna gipszet és festéket használt fel.

Jelenet az Aida című előadásból a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Fotó: Tommi Schmid
Jelenet az Aida című előadásból a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Fotó: Tommi Schmid

A karmesteri pultnál a mexikói Iván López-Reynoso áll, az utolsó három előadást asszisztense, a spanyol származású Ruben Diaz vezényli majd. Az operaelőadások rezidens zenekara a magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar lesz. A lehető legtökéletesebb hangzás miatt a zenekar és a kórus egy külön a számukra épített épületben játszik – ezért is van nagy szerepe a túlnyomórészt magyar jelentkezőkből álló statiszták és kaszkadőrök csoportjának.

Augusztus 24-ig összesen 26-szor viszik színre az előadást, kettős vagy hármas szereposztásban. A premieren Aidát a Grammy-díjas Leah Crocetto, Radamest Jorge Puerta, Amnerist Raehann Bryce-Davis játszotta. Amonasro etióp királyt Gangsoon Kim formálta meg a bemutatón, a kettős szereposztásnak köszönhetően pedig a magyar Nagy Zoltánt is láthatjuk ebben a szerepben július 11-én, 13-án, 18-án, 20-án, 26-án, 28-án, valamint augusztus 1-jén, 3-án, 9-én, 11-én, 15-én, 17-én és 20-án.

A következő évben először a kőfejtő történetében egy Wagner-operát, A bolygó hollandit tűzik műsorra. Az Aida július 13-i és 27-i, valamint az augusztus 10-i és 18-i előadásaira Sopronból három fel- és leszállóval ingyenes shuttle buszt indítanak. További részletek itt.