Szenvedélyes Brecht-olvasat – A kaukázusi krétakör a Nemzeti Színházban

Az emblematikus Brecht-műben Azdak szerepében Trill Zsolt látható, akinek egy sérülése miatt kétszer is el kellett halasztani a bemutatót. A színész nem először találkozott a rendezővel, hiszen a beregszászi társulat a Boccaccio Dekameronjából készült Sólyompecsenye című előadással Tbilisziben is vendégszerepelt a kilencvenes években.

Trill Zsolt szerint a színészek szeretik ezt az előadást. „A mi előadásunk egyáltalán nem elidegenítő. Klasszikus songok sincsenek benne. Avtandil fiatalkorában látta a darabot Brecht rendezésében – egy grúz színésszel, aki az író berlini színházában lépett fel – és az neki nem tetszett. Varszimasvili színházi világa egészen más. Ő egy végtelenül érzelmes előadást szeretne színpadra állítani” – mondta ezzel kapcsolatban a színész.

Gruse szerepében Katona Kinga látható, akit szintén megfogott a rendezőnek a megszokott Brecht-interpretációktól eltérő, másfajta szemléletmódja. „Ha valamiben itt nem lesz hiány, akkor azok az érzelmek, a vér, a könnyek, a nevetés… A mi előadásunkban semmi sem ironikus, minden nagyon mélyen átélt, legalábbis erre törekszünk” – fogalmazott.

Avtandil Varszimasvili, a Tbilisziben működő Gribojedov Állami Színház művészeti vezetője arról beszélt az előadás kapcsán, hogy valóban az érzelmeket akarta középpontba állítani. „Nagyon emocionális előadás lesz, barátságos és szép, a jóságról, amiről nem is lehet másképp beszélni, csak tisztán és szépen.

Ma olyan korban élünk, ami a szereteten kívül áll, akár a szeretetlenség korának is nevezhetjük, és mindannyiunkban él a nosztalgia a szeretet érzése iránt.

Ezért is kértem arra a színészeket a próbafolyamatban, hogy őszintén beszéljünk a szerelemről, a szeretetről, sőt, annak hiányáról is, amely sajnos körülvesz minket. Nagyon jó munka volt ez együtt” – állapította meg a rendező.

Magyarországi benyomásairól azt mondta: „Eddig csak átutazóban jártam erre, de most volt alkalmam kicsit jobban megismerni ezt a kultúrát, a népet. Azt kell mondanom, beleszerettem ebbe a városba, az országba, az itt lakó emberekbe is. A magyar színházzal először Vidnyánszky Attila Sólyompecsenye című beregszászi előadásán keresztül találkoztam, amit egy lembergi fesztiválon láttam. Rendkívül izgalmasnak találtam, ugyanakkor nagyon egyetemesnek is, úgy éreztem, ez az, ami közös bennünk. Ezért is hívtam meg az előadást Tbiliszibe. Onnantól már kimondottan figyeltem a magyar színházat, és most is volt alkalmam több előadást megnézni Budapesten. Nem mindenütt van ez így ma már a világban, de a magyar színház egy nagyon élő, eleven színház.”

Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház