Szenvedélyes reakciók Tarr Béla filmjére

Egyéb


k_epa20070524001_tarrswinton.jpg
TARR Béla magyar rendező Tilda SWINTON brit színésznő társaságában érkezik A londoni férfi című filmjének vetítésére a 60. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon május 23-án.(MTI/EPA/CHRISTOPHE KARABA)

 (MTI) - Tarr Béla magyar-francia-német koprodukcióban készült legújabb filmjének díszbemutatója előtt az alkotók és a főszereplők egymás vállát átkarolva díszőrség sorfala között vonultak fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén, kamerák és közel száz fotós kereszttüzében.
     A lépcső tetején Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója köszöntötte a nemzetközi stábot. A ceremóniamester külön bemutatta a versenybe először meghívott Tarr Bélát és az angol Tilda Swintont, aki 2005-ben Jim Jarmusch Hervadó virágok (Broken Flowers) című versenyfilmjében játszott, 2004-ben pedig a zsűri tagja volt.
     Az este 10 órakor kezdődő vetítésről fél óra elteltével több százan távoztak a 2400 fős Lumi?re-teremből. A fekete-fehér filmet végignéző vendégek viszont a záró főcím indulásakor hosszú perceken át állva ünnepelték a magyar film alkotóit, akik szintén állva köszöntötték a közönséget. Köztük Gus Van Sant-t, akinek Paranoid Park című filmje szintén az Arany Pálmáért versenyez. Az amerikai filmrendező korábban többször hangoztatta, hogy Tarr Bélát tekinti egyik példaképének.