Zalavári Fruzsina ékszerei az anyag iránti alázatról és a kitartásról is szólnak. Munkáit többek között a folyamatos kísérletezés, az új utak keresése és az alkotás közben átélt belső öröm teszik egyedivé.
Találtam egy látványos performanszot az interneten, ahol fiatal táncosok mutatják be fiatal ékszertervezők munkáit. Ez tíz éve készült.
A
LightBody nagyon kedves emlékem. Érettségi után a Budai Rajziskolában tanultam
két évig fémművességet, és ez az előadás ehhez az időszakhoz kötődik. Az ember
elengedhette a fantáziáját, kísérletezhetett, mert bár fémművességgel,
ékszerrel foglalkoztunk, de ez a jelmez, a színház, a tánc világa volt. Nagyon
kreatív és felszabadító, amikor egy diák belecsöppenhet egy ilyen izgalmas
dolog létrehozásába. A színház és az ilyesfajta performatív előadás azóta is
nagy szerelem.
Fiatal alkotóként a Moholy-Nagy
Formatervezési és a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíjat is elnyerte
az elmúlt években.
A Moholyt a diploma után kaptam meg 2019-ben, majd 2021-ben kezdtem a Kozma-ösztöndíjat, amit most másodszorra nyertem el. A két ösztöndíj szerencsés lineáris folyamattá vált. A diplomám rajzolatos kövekre épült, achátokból készítettem ékszereket Kőrajzok a testen címmel, és ezt terveztem folytatni. Az egy évre szóló Kozma Lajos-ösztöndíjra jelentkeztem a téma folytatásával.
A kőmegmunkálás vissza nem fordítható döntések lassú folyamata, az achát esetében pedig ez különösen igaz az egyedisége miatt. Ezzel párhuzamosan a féléves Moholy-ösztöndíjra is pályáztam a porcelánkísérleteimmel. Utólag persze erről a munkafolyamatról is kiderült, hogy meglehetősen időigényes, de ekkor még elsősorban arra igyekeztem választ adni, hogy ez az anyag hogyan tud ékszerré válni. Ha elsőre sikerült volna a Kozma, lehet, nem merülök így el a porcelánnal folytatott munkában. De nagyon jó volt rátalálni egy hozzám ennyire közel álló témára, és egy organikus alkotói folyamat alakult ki ezzel a nemes anyaggal. Ezért is tudott tovább élni a projekt a Kozma-ösztöndíjban. A támogatásnak köszönhetően komolyan foglalkozhatok a saját matéria létrehozásával, az anyagban megjelenő mintával, amit én anyagképnek hívok. A Moholy-ösztöndíjnál is bátorítottak arra, hogy a tervezésen túl tegyem bele azt a szenvedélyt, ami ezzel kapcsolatban kialakult bennem.
Az achátokkal indult el a rajzos kövek irányába. Hogyan talált rá erre a drágakőre?
Az egyetem alatt a féléves feladatoknál más-más anyagokkal dolgozhattam – fém, plexi, egzotikus fák, papír –, a legtöbb esetében új tapasztalat volt az adott matériával dolgozni. Ezek során kiderült, hogy a tervezésen túl nekem fontos az anyagszerűség megértése, megélése is. A diplomatémám főszereplőjének választottam ezt a számomra lenyűgöző követ, az achátot. Ez a kő kívülről nem tűnik különbnek egy kavicsnál, de amint felvágom, megjelenik egy mikrovilág, egy olyan jellegzetes rajzolat, ami utal a kő keletkezésére és szerintem a makrovilágra is, amelyből kivált. Engem ez teljesen magával ragadott, de a méretéből, elérhetőségéből adódó lehetőségek is.
A
drágakő szorosan kapcsolódik az ékszer fogalmához, és általában az ékszer
kiemelt része. Az achátot azonban én nem a megszokott módon használtam, mert ez
a karakteres és sokszínű alapanyag nálam maga lett az egész ékszer. Bár készült
olyan tárgyam, ahol fémalkatrész tartja össze a nagyon vékony achátszeleteket,
de én úgy gondolom, nagyon izgalmas, hogy önmagában is tárgy alakítható belőle.
A diploma előtt sokat jártam ásványbörzékre, és amikor az achát mint alapanyag elkezdett érdekelni, kiderült, hogy ebből a kőből különösen sokféle megjelenésű létezik. Eljutottam a németországi Idar-Obersteibe, az achát Mekkájába – itt rendezik meg évente a kizárólag achátra fókuszáló nemzetközi börzét –, ahol találkoztam ennek az anyagnak a sokszínűségével. Bizonyos formájú, színű kövek egy adott földrajzi lelőhelyhez kötődnek, és ez gyönyörűen olvasható. Jó nehéz csomagokkal érkeztem haza. Ugyanitt vettem részt egy nyári egyetemi kurzuson is, a Hochschule Trieren, ahol a kő megmunkálásáról és a kő mint ékszer lehetőségeiről lehetett sokat tanulni.
Ezzel párhuzamosan jelent meg a porcelán.
A kövek mellett teljesen véletlenül kezdtem el foglalkozni a porcelánnal, majd rájöttem, hogy ezt használhatom az anyagban létrejövő rajzolat közeli vizsgálatára. Anyagrajzokról, képekről beszélek, de ez valójában térbeli történet, ami a metszeteken, felületeken jelenik meg.
Ez a „rajzolatos porcelán”
nem átlagos technológiával jön létre. És mintha az eredmény utánozná az achátot.
Nem
feltétlenül „utánzásról” van szó, persze első körben a porcelánminták az achát
megértéséről szóltak. Erős vizuális rokonság van mindenhol, ahol jól olvasható
rétegzettséggel találkozunk. Egy fa évgyűrűinek metszete vagy egy
kő sávos mintázata növekedést és időt jelenít meg. Ha az ember maga állít elő
ilyen típusú mintát, akkor szinte megismétli a természeti folyamatot, mert a
létrehozás egy repetitív, fokozatosan felépítő, időigényes cselekvés. Minden
esetben a rétegek játéka és az esetleges külső behatások adnak karaktert az
adott matériának.
Hogyan jön létre a rajzolat
a porcelánban?
A pigmentált, még képlékeny porcelánsávok anyagszerűen mozognak, a rajzolatmetszeteket az anyag belsejéből kibontom és egymás mellett újrarendezem. Így irányítottan létrejön egy sajátos karakterű, hullámzó ritmusminta. Ennek a monoton alkotófolyamatnak az eredménye ugyanakkor egy rendkívül mozgékony és organikus felület.
Magát a technológiát is ki
kellett fejleszteni?
A rétegzett, megmozgatott mintaalakításnak
nagy múltja van több anyag esetében. Papír esetében az ebru vagy a suminagashi
márványozás, fém esetében a mokume, a porcelánnál pedig az úgynevezett japán
nerikomi technika az, ami azzal foglalkozik, amivel én is.
Nem keramikus vagyok, így a porcelánhoz is a korábbi ékszereimnél jellemző pontossággal nyúlok. Mivel más szemmel nézem az anyagot, olyan eredményeket is megtartok, amelyeket egy tapasztalt keramikus nem. Legtöbb esetben alapanyagot, saját „követ” hozok létre ebből a nemes anyagból, és a magas tűzű kiégetés után tovább dolgozom vele, már hidegmegmunkálással. A porcelán egy kényes „hercegkisasszony”, amivel sok tervem, elképzelésem van, de sokszor ez nem tetszik neki, amit repedésekkel, szétesésekkel jelez. Ezeknek is megvan a maguk szépsége, ami olykor vállalható, máskor viszont megtanít arra, hogyan kell helyesen bánni vele.
Mennyire törékeny egy ilyen
ékszer?
A porcelántárgyakkal mindenkinek megvan a maga tapasztalata, például a csészék, tányérok kapcsán. Ez egy gyönyörű és nemes anyag, mert nagyon magas minőségűre keményedik az égetés után, és ez adja a rendkívüli tartósságot. Természetesen nem ajánlott a földhöz vágni őket, éppen ezért nagyobb dimenziójú karkötőim többnyire alkalmi darabok. Vannak azonban napi használatban is bevált, vékony, könnyű, de mutatós fülbevalókorongok.
Nemcsak az ékszerek, de a díjtárgyak területén is fontos sikerek kapcsolódnak a nevéhez. A díjtárgy mint alkotás kevesebb figyelmet szokott kapni, talán csak egy-egy rangosabb esemény kapcsán kerülnek reflektorfénybe.
Az ösztöndíjak lehetőséget adnak az autonóm alkotásra, de emellett alkalmazott tárgytervezőként is dolgozom, és az utóbbi években több díjmunkával is megtaláltak. A FINA (Nemzetközi Úszószövetség) érmeinek tervezése volt a díjakkal való munka előzménye. A mesterszak első félévében díjtervezési feladatot választottam, amire fiktív terveket, prototípusokat kellett készítenünk a 2017-es budapesti világbajnokságra. Ezek olyan jól sikerültek, hogy az egyetem prezentálta a munkákat az akkori vébé szervezőinek, és ennek alapján kaptam felkérést a különdíjak megtervezésére.
Kivitelezőként több díjtárgy is megfordult a kezem között, de saját tervvel 2021-ben pályáztam a Decode – Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány által kiírt díjtárgy megtervezésre. A Decode építészeti és művészeti díj, amit évente ítélnek oda fiatal építészeknek és képzőművészeknek. A díj tervezésekor fontos volt, hogy ez a két terület megjelenjen, és a tárgy illeszkedjen az alapítók szellemiségéhez. Az elkészült tárgy a ház archetípusának körvonalából építkezik, ebből jön létre egy „kristály” forma, amit egy betonelem tart egyensúlyban. Az alakzatot a víztiszta üveg optikai tulajdonsága, a létrejövő reflexiók állandóan változó vizuális megjelenése gazdagítja. Itt kap szabad asszociációs teret a tárgyat szemlélő.
Ezt követően kerestek meg a Fény Mestere díj – az elismerést fénnyel dolgozó technikusok, tervezők, művészek kapják – megújításával, ami szintén izgalmas tervezés volt. A fény kiemelése egy tárgyban önmagában kihívás, ugyanakkor nagyon élvezetes munka.
Jelenleg milyen projekteken dolgozik?
Másodéves Kozma-ösztöndíjasként intenzíven foglalkozom a Materiál gráfia porcelántárgyaimmal. Egyre több megvalósításra vágyó terv bontakozik ki belőle. Sok kísérletezés és idő, mire ezek – remélhetőleg – megvalósulnak. Jelenleg a különböző sűrűségű vonalak hullámzása, az olykor zajos ritmusminták megbontása érdekel. Eddig a tárgyon belül megmozgatott vonal ismétlődése, ezek végtelenítése érdekelt, most azonban kíváncsi vagyok arra, hogyan tudom ezt kiemelni, megbontani.
Portréfotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
