(Szép)irodalmi pávák

A magyar népzenéről írt tanulmánykötetében Kodály Zoltán két változatot is közöl abból a népdalból, amelyet fölhasznált a Fölszállott a páva című zenekari művéhez, és amelyet Seemayer Vilmos gyűjtéséből Bartók Bélával közösen jegyeztek le, de Vikár Béla és Bartók – aki zongorára föl is dolgozta – is talált változatokat a dalból.

„Leszállott a páva
Vármegye házára,
De nem ám a rabok
Szabadulására.”

⁕

„Leszállott a páva
Vármegye házára,
Szájába visz vizet
A rabok számára.”

Ady Endre a népdalszöveget lírájába emelte, később a vers Kodály Zoltán énekkarra komponált műveinek alapja lett, továbbá a dallam zenekari művének is gerince (Felszállott a páva, variációk egy magyar népdalra, 1941).

„»Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.«

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.” (Fölszállott a páva)

Az izraeli királyság történetének ótestamentumi leírásában olvasni lehet Salamon fényűző gazdagságáról. Sába királynője, amikor meglátogatta a királyt, ámuldozott is a palotán, a szolgák ruházatán, udvartartása pompáján, majmokon és pávákon.

 „[…] quia classis Tharsis, quae regi erat, per mare cum classe Hiram semel per tres annos redibat deferens aurum et argentum et ebur et simias et pavos.” (Nova Vulgata. Bibliorum Sacrorum Editio)

⁕

„A király minden harmadik évben Hirám király szolgáival együtt hajókat küldött Társisba, ahonnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoztak.” (Word Bible Traslation Center)

Zeusz asszonyának, a tehénszemű Hérának madara a páva. Az aranytrónusú feleség helyeztette a madár farktollaira az ég csillagait. A rómaiak Iuno istennőjével, Iupiter feleségével, Saturnus lányával (Saturniával) azonosították Hérát, akinek jóvoltából – amint Publius Ovidius Naso, a császári aranykor költője leírta – vannak csillogó pávaszemek a madár farktollain.

„Excipit hos volucrisque suae Saturnia pennis
collocat et gemmis caudam stellantibus inplet.” (Metamorphoses)

⁕

„Száz szemeit Saturnia most veszi és madarának
 tollazatát, íly csillag‑gyönggyel dísziti farkát.” (Átváltozások, ford. Devecseri Gábor)

A rómaiak a páva húsát tetszetős farktollai mellett is értékelték. Az irodalom és a filozófia iránt is érdeklődő Lucius Licinius Lucullus dúsgazdag római hadvezér és politikus fényűző villáiban ínyencfogásokban bővelkedő lakomákat rendezett. Révay Józsefnek az antik Rómában játszódó kötetnyi elbeszélései egyike ezeknek a lakomáknak világába viszi az olvasót. Gasztronómiai adalékkal is szolgál az író, ugyanis a sült strucc „[f]ácán-, páva- és vaddisznóhús vagdalék […], van benne még koca méhe és sonka, aztán az egész tésztába van göngyölve és megsütve”:

„Megszólalt a zene, lassú, ütemes léptekkel tizenkét zöld ruhás rabszolga vonult be, mindegyik ezüsttálat tartott a feje fölött, és minden tálon más szárnyas libegett, tarka tollak díszében. Az egyiken óriási páva meresztette ezerszemű kék farka legyezőjét, a másikon fácán tarkállott, aztán sorra jöttek flamingók, gyöngytyúkok, kacsák, rántott csirkék, fügemadarak, rigók, fülemülék, fenyvesmadarak.[…] A legvégén óriási tálon pirosra sült struccmadarat hoztak.” (Raevius ezredes utazása)

Hadtudományi munkájában Zrínyi Miklós külön részben (9. Celeritas) taglalja a gyorsaság fontosságát: „[…] szükség a vitéznek, mihant megfáradott az okosságban a szándék, mint sólyomnak, menni az ellenségre […]”. Ezért nem valami más madártoll, hanem a sólyomé ékesíti a vitézt:

„Jusson eszedben, hogy a sólyom, – s az rárószárnyat nem azért viselik a vitézek, hogy az volna a legszebbik madártoll, mert szép a páváé, szép publikáné: hanem a gyorsaságnak jelére viselik; és valamint a sólyom, a mely mihant meglátja a prédát, nem késik, hanem mint a süvöltő szél száll reá, ugy szükség a vitéznek […]” (Vitéz hadnagy)

A Zrínyihez hasonlón generális Gvadányi József a pávamadár szépségét is hozzáadja a magyar nők bűbájainak sorolásához:

„Vesd mindenütt szemed’ Hazánk’ szép Nemére
Kegyes természetnek az ő Remekére,
Tekínts mindeniknek testére, fejére:
Fogod vélni nézel a’ napnak fényjére.

[…]

Egygyikének sintsen petzkes Verdigályja,
Dombos farotskájok a’ szoknyát meg álja,
Vállokat ha Szabó varni jól találja,
Van é szebb teremtés? bár minden vizsgálja.

„Bé hajlott derekok úgy áll, mint az káva,
Bezzeg! mint Schaketli, ez nem ollyan gyáva,
Hanem szép, mint farkát ki terjesztő Páva,
Nem mutat illy szépet sem Indus, sem Jáva.” (A’ nemes magyar dámákhoz, és kis asszonyokhoz szólló versek)

Csokonai Vitéz Mihály  népi magyarsággal fordítja-írja át TorquatoTasso erdei meséjét. A pásztori játékban Dafne és Tirzis arról beszélgetnek, hogy ki tanítja meg az „eggyűgyű Leány”-t arra, hogy „szépnek lásson, hogy tettszetes legyen”:

„[…] az a’ aki a’ madarakat dallásra és repűlésre tanítja, a’ halakat az úszásra, a’ kosokat a’ türkölésre, a’ bikát, hogy szarvával ökleljen, és a’ pávát, hogy az szemekkel tarkázott tollainak pompáját kiterjessze.” (A’ Tavasz)

⁕

„Dafne – Chi è ’l mastro
di cotant’arte?

Tirsi – Tu fingi, e mi tenti:
quel che insegna agli augelli il canto e ’l volo,
a’ pesci il nuoto ed a’ montoni il cozzo,
al toro usar il corno, ed al pavone
spiegar la pompa de l’occhiute piume.” (Aminta)

„Festő versezet [Heinrich von] Kleist’ német munkáiból” – írta a cím alá Vitéz Mihály legterjedelmesebb fordításának, amelyikbe itt a „a’ szép Flórának” kifejezést toldotta be:

„Ní, ahol a’ szép Flórának
      Táblája fényeskedik,
A’ Páva önnön magának
      Melly büszkén begyeskedik.” (A’ Tavasz)

⁕

„Seht hin, wie brüstet der Pfau sich dort am funkelnden Beere!
Die braunen Aurikelgeschlechter bestreut mit glänzendem Staube,
Stehn gleich den grünlichen Kreis voll Schmetterlinge, voll Wolust […]” (Der Frühling)

Nem csupán a női szépségnek jelképe a páva, hanem egyes társadalmi csoporthoz tartozó nők viselkedésének is. Cselejthy Johanna Mária grófnő beleszeret egy huszárkáplárba, akit kapitánnyá avanzsál, feleségül megy hozzá, „[…] aki ragyogó gyerek volt mint huszárkáplár, éppen olyan komikus alak lett, mint magyar nagyúr” – írja Mikszáth Kálmán. A házasságból válás lett, a volt káplár, Nagy József főúri birtokossá vált. A grófnő hajdani szobalánya, Borcsa elválik és a felesége lesz, de rájön, hogy a férfi már nem a régi káplár, hanem egy finnyás kapitány, és elválik tőle.

– Úgy, úgy, vicispán uram – kiáltott közbe a vidám vőlegény. – Varjú a varjúval. Az az igazi!

Varjú a varjúval! Hát persze a varjúval. Hanem Nagy Józsi már annyira belekóstolt Bécsben a nagyúri életbe, hogy az ő fürge varjúját úgy akarta öltöztetni, ahogy a pávák járnak. A palotahölgyek bécsi szabójánál varratta neki a ruhákat, amelyekben olyan furcsa, olyan szögletes volt az új földesasszony, hogy kacagni kellett rajta, Józsi pedig nem tudott már képzelni másféle asszonyt, mint aminőket a volt felesége környezetében látott, a finomodás belevágta a körme hegyét ez egyszerű emberbe is, s lassan-lassan nagyon is parasztosnak, esetlennek kezdte találni az új feleségét. Oh jaj, másképp tudtak azok a bécsi úrnők fecsegni, kedveskedni, hajlongni, kacérkodni! Végtelenül közönségesnek látszott neki a Borcsa, mihelyt az övé lett. Sokszor mondogatta magában: »Bolondot tettem, nem hozzám való ő!« S újra elkezdett unalmában a cselédeivel borozgatni, mint mikor Johannára ráunt volt Bécsben.” (Páva a varjúval)

A „szecesszió első nagy hulláma” – állapította meg Czóbel Minkáról Weöres Sándor. A páva pompás alakja, színe, egzotikussága egyaránt kínálja ábrázolhatóságát meseszövegben kiváltképp. Czóbel sorolja is a színeket, igazolva a szecessziójelleget:

„Kis királykisasszony
Mind befogja szépen
Négy fényes páváját,
Kocsikázni mégyen.

A csillámló fogat
Selymes réten halad,
Harmatos fű hajlong
Fényes tollak alatt.

Zölden, kéken csillog,
Aranyosan vész el,
Mind egymásba olvad
Mint zománczos ékszer.

Kis királykisasszony
Hófehér kezébe
Fehér orgona ág
Zöld bokorról tépve.

Nagy orgona-ággal
Hófehér kezében
Kergeti páváit
Végig a zöld réten. (Pávafogat)

Egy felső középosztályi családnál szolgáló cselédlány tragikus sorsát lehet Kosztolányi Dezső egyik regényéből megismerni. A lány takarít a lakásban, az egyik szobában, ahol az akkortájt divatos szárított virágok közt a sok színben villódzó farktollak is voltak; a cselédlányt alig emberszámba vevő család mellett ezek is riasztották:

„Egy Macquart-csokortól, melyből pávatollak nyúltak ki, egyenesen rettegett. Azt hitte, hogy a pávaszemek őt nézik, s mikor elhaladt előtte, félretekintett.” (Édes Anna)

Lírai történés bontakozik ki Weöres Sándor szövegművében, az előismétlések (páva veled) vezetik ebben az olvasót. Egy másik, háromsornyi versben a páva – denevér – veréb fölsorolás teszi ugyanezt, a páva jelezte szépség, öröm a veréb révén a mindennapiságba jut:

„Rikolt a páva veled,
tipeg az éjbe veled,
elveszti nyúlt vonalát
a futórózsa veled […]

Rikolt a páva veled –
rád‑kúszó rózsa remeg,
a mező nyers illata
nedves csókjára pereg.

[…]

Tipeg a páva veled,
remeg a rózsa veled,
fáradtan rád‑hajolnak,
megosztják alvó‑helyed.” (Harmadik szimfónia)

⁕

„Szivemen páva sétált,
most denevér lóg rajta,
veréb fog fészkelni szivemen.” (Rongyszőnyeg)

A páva(kakas) szépsége a szerelem jelképe, amely voltaképpen Weöres szimfóniaversében csupán sejthető, Bella Istvánnál nyílt utalás:

„Nagyfényű páva lépdel szívemben
vérem mezőiben, és arról énekel,
van egy nő, egy nő, aki megölet engem,
van egy nő, egy nő, ki megölhet bűntelen.” (Nagyfényű páva)

A tyúkalakúak rendjébe tartozó madarat is bemutatja Nagy Lajos számos karcolatának egyike. Ezek az írásai voltaképp emberábrázolások áltudományos, szatirikus köntösben:

„A páva

Szép madár. Ha eszébe veszi, hogy sokan nézik, farkából legyezőt csinál. Ha rút lábát meglátja, farkát lebocsátja.” (Képtelen természetrajz)

Karinthy Frigyes irodalmi karikatúrája Szabolcska Mihályról egyszerre két persziflázst tartalmaz. Egyik az Adyra utalás a pávával, a másik a versvég nyílt kijelentése:

„Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.

Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.

[…]

Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék –
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.” (Egyszerűség)

Remélem: esténként a Gagrába vezető országút menti fákra ma is fölülnek pávák, amelyikeknek negyven év előtti őseiket láttam.