Karinthy Frigyes
(Szép)irodalmi légtornászat
A légtornászat mint metafora végigkíséri a magyar irodalmat: Karinthy Kosztolányi stílusát, Babits az élet veszélyességét, Pilinszky az érzelmek ingadozását azonosítja vele.
Augusztus 29-én történt
Ma ünnepli ötvenkilencedik születésnapját Tóth Ildikó Jászai Mari- és Prima Primissima díjas színésznő, akit többek között a Radnóti Miklós Színház, az Új Színház, a Thália Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház darabjaiban, valamint a Jadviga párnája, az Aurora Borealis – Északi fény és a Csocsó, avagy éljen május elseje! című filmekben láthattunk, láthatunk.
Minden alkotóban megfogalmazódik egyszer, hogy vajon mi lesz a naplója sorsa
Karinthy Frigyes terápiás céllal fogott naplóírásba, míg Gyarmati Fanni naplójának egyetlen címzettje sosem élhette meg, hogy elolvashassa a neki szánt sorokat.
Mi köti össze Karinthyt, a fülkebetyárokat és a robottelefonokat?
A Kiscelli Múzeum új időszaki kiállítása, ahol a múltból indíthatunk hívást szinte bárkinek.
Június 25-én történt
„Soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom” – fogalmazta az 1903-ban ezen a napon született George Orwell angol író, az 1984 és az Állatfarm szerzője.
Erre az irodalomórára Babits is rábólintana
A Centrál Irodalmi Zsúr nemcsak tanít, de meg is idézi a Nyugat szellemét. És tán a pogácsát rágcsáló diákok között a következő Ady is ott lapul.
Esti Kornélként vált halhatatlanná Kosztolányi Dezső
Száznegyven éve, 1885. március 29-én született Szabadkán Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat első nemzedékének egyik meghatározó alakja, többek között A szegény kisgyermek panaszai és a Négy fal között című verseskötetek, illetve a Pacsirta, az Aranysárkány és az Édes Anna című regények szerzője.
Bornai Tibor: Feladatok nélkül csak kóvályognék a világban
Izgalmas év az idei a KFT történetében, de Bornai Tibor billentyűs-énekes-dalszerzővel a könyveiről, a festményeiről és a bakancslistájáról is beszélgettünk.
A Semmitől az Egyig lépnek a Mai Manó Házban látható fotófilmek
Hámos Gusztáv és Katja Pratschke első önálló, nagyobb léptékű magyarországi kiállítása az alkotópáros legjellemzőbb műfajának, a fotófilmnek a segítségével mesél szabadságról, történelemről és Budapestről.
Augusztus 29-én történt
1526-ban ezen a napon a mohácsi csatában a törökök döntő vereséget mértek a magyar seregre, a csata után, menekülés közben meghalt II. Lajos király is. A csatavesztés után Magyarország három részre szakadt, és 150 éves török hódoltság következett.
A legszebb magyar mesekönyvtől Radnóti első, dedikált kötetéig
Több könyvritkaságot lehet megvásárolni dedikáltan az Antikvárium.hu legfrissebb árverésén.
Karinthy-regény alapján készült darabot mutat be a Karinthy Színház
A Divine Comedy Company és a Karinthy Színház együttműködésével mutatják be Verebes Ernő Koponyánk, körülbelül című művét. A Karinthy-regény alapján készült darab budapesti premierjét május 11-én tarják a Karinthy Színházban.
Magyar ősbemutatóval indul az újvidéki Synergy Fesztivál
Verebes Ernő Koponyánk, körülbelül című darabja nyitja majd a színházak nemzetközi találkozóját Szerbiában december közepén.