(Szép)irodalmi rákok

Surmó gyerek koromban Őrtilos-Szentmihályhegyen rokonoknál nyaraltam. Jenő bácsi és egyik barátja magával vitt egy patakhoz, a Visszafolyóhoz, minthogy az a hegy alján a nagy folyóval, a Drávával ellentétes irányba csörgedezett. Ágakkal, fűcsomókkal elgátoltuk a kis patakot. Némi várakozás után a csermely martjából rákok bújtak elő, mi meg összeszedegettük az ollósok legnagyobbjait. Arany János révén tudtam valamit ezekről az ízeltlábúakról: „Toldi György veresebb lőn a főzött ráknál […]”, amikor a király megszégyenítette. Az iskolában annak idején oroszt kellett tanulnunk, máig emlékezetes Lev Tolsztoj (Лев Толстой) meséjéből Ványa esete. Szülei észrevették: egy szem hiányzik a gyerekeknek szánt szilvákból. Egyik csemete sem vallotta be, hogy evett volna a gyümölcsből, Ványa sem, aki viszont füllentése közben elvörösödött, mint a rák:

»А что, дети, не съел ли кто-нибудь одну сливу?« Все сказали: »Нет«. Ваня покраснел, как рак, и сказал тоже: »Нет, я не ел.« (Косточка | Szilvamag)

Nemcsak a főtt rák színe, az élő ízeltlábú mozgása is nevezetes, a régi rákászat ismereteit a ráklábon jár ’lassan megy’ szólás őrizte meg: hátrafelé halad ’semmit nem halad előre’.

Zrínyi Miklós a rákok lassú mozgásával kapcsolatos mondást használ eposzában is, röpiratában is a török elleni német segítséggel kapcsolatban. A szultán üzenetében elmondja, hogy hiába vár a szigetvári kapitány német hadakra, azok lassan, sőt aligha érnek a várhoz. A költő és hadvezér röpiratában mint magyar mondást említi a rákháton jövő (német) segedelmet:

„De már az ugy légyen, el juͤijoͤn az Német,
Rák‑háton ti néktek hoz oͤ  ſegitſéget […]” (Szigeti veſzedelem)

⁕

„[…] ha ad is segítséget [, amelyen nyer valamit], magának ne akarja tartani azt, hogy az in tempore légyen, a kit rákháton mondanak a magyarok, hogy jár.” (Az török áfium ellen való orvosság)

Széchenyi István a rák mozgását említi egyik könyvében, amelyikben a társadalom előrejutását sürgeti. „Megváltozott az idő, s azzal mi” – írja, ezért kell a haladás, hiszen a régi dolgok nem fiatalíthatók, nem rák módjára kell viselkedni:

„[…] egy 32 esztendős férfiút megint 18 esztendőssé akarnának varázsolni, vagy az emberiséget rák gyanánt hátra léptetgetni, vagy mábul tegnapot csinálni, ’s igy minden igyekezetik s intésiknek a’ mathesis rende szerint nem lehet egyéb következése ’durvaságnál, gőgnél, betyárságnál ’s hosszú bajusznál.” (Hitel)

Éppen a legnagyobb magyar könyvét olvasgatva halt meg Rák Bende apja Arany János elbeszélő művében. Rák a vígeposzban – amint nevével is céloz rá a költő – a „maradók” vezére a megyei tisztújítás küzdelemben.

„Történt eközben, valamely Széchényi nevű gróf
Írt valamely könyvet (kár volt nem alunnia inkább!)
E könyvnek neve volt... Hitel... úgy tetszik Hitel! úgy van;
Zajt üte akkor e könyv; olvasta paraszt, nemes egyre […]”
⁕
„[…] Rák Bende, a q-i
Tisztujitás hőse, a sors-üldözte vitéz, tíz
Társaival, kiket a választás harca hazátlan
Bujdoklásra vetett.” (Az elveszett alkotmány)

A hátrafelé haladással példálózva a dán királyfi zavarba hozza a vele beszélgető Polonius főkamarást, aki azt szeretné kifürkészni, bizonyítani Claudiusnak és Gertrudnak, hogy az ifjú Hamlet elmeháborodott, de Polonius csak annyit állapít majd meg, hogy „[ő]rült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.”

„[…] for yourself, sir, should be old as I am, if like a crab you could go backward.”
⁕
„[…] lám maga is, uram, akkor lenne olyan öreg, mint én, ha visszafelé haladhatna, rák módra.” (William Shakespeare – Arany János: Hamlet)

A rák járása széles körben volt ismeretes, az úgynevezett népi írók ezt tudva a 20. században is beszőtték a vidéki ember nyelvhasználatába. Az állami kislányt és Csomor bácsit az úton látva Zsaba Mári durván szól róluk, Móricz Zsigmond ekkor a rák járását egy darázshasonlattal kapcsolva így írja le az asszonyt:

„– Né má ezeket a disznókat, ezek még mindig itt cammognak. – Vígan rakta a lábát, kemény, vaskos lábain lötyögve ment, úgy vitte a potrohát, mint a darázs, ha a darázs a nagy hasával hátrafelé tudna menni, mint a rák.” (Árvácska)

Nemcsak a nyelvhasználatban, a konyhában ugyancsak ismeretesek voltak a rákok. A rákász különféle eljárásokkal dolgozott: hálóval, puszta kézzel, rácsával, pókával fogta a rákot. Sokszor romlott, büdös májdarabkákat tettek a rákfogó eszközökre csaliként. A vörösre főtt vagy sütött rák színe is megjelenik különféle kapcsolatokban. Petőfi Sándor az utóbbit veszi hasonlításra, amikor a Pestre látogató falusi famíliáról versel, a család leánykája is jellemezve van:

„A táti, ez derék legény. Derék.
Az embert mostan is magázza még.
S mily érdekes hallgatni, hogyha szól
Trágyárul, béresekről, gyapjuról.
[…]
A mámi, ez már művelt egy személy,
Még az irodalomról is beszél.
Könyvtára van szobája ablakán.
A könyvtár dísze Szigvárt, Kártigám.
És a kisasszony, oh be kellemes.
Mint a sült rák, olyan szemérmetes.
Mindig pirúl. S mi bájjal társalog.
»Igen« s »nem« nála az egész dolog.” (Kedves vendégek)

A folyami rák öt pár járólába közül az első erőteljes ollókban végződik, ezekről esik szó Vas Gerebennek – aki Arany Jánossal 1848-ban a Nép barátja című lap szerkesztője – úti beszámolójában:

„Édes keresztény atyánkfiai elhihetik, hogy az időben bátor kezeinkkel fogtunk ám már likjából is rákot, azért most néha a’ privilégiumok alá is benyulunk, hol csendes meglapultában a’ gonosz rák nemcsak emészt, hanem csip is..............!” (Kerékvágás Soprontól Pestig, 1846)

Vas István látomásos, óriási ízeltlábúval példálózik a fiatalkor szenvedései, félelmei kapcsán:

„Hogy felkapott és a sötétbe mártott
a szenvedés, dühöngő Góliát,
az ismeretlen mennyi réme várt ott,
húsomba vágott óriási rák,
lobbantak bűzös, zöldessárga lángok,
ütöttek láthatatlanul husángok
az érzelmeknek útvesztőin át.” (Ifjúság)

Borzongást, félelmet kelthet a többek számára némileg szokatlan külsejű rák, Vincent van Gogh festménye, amelyet japán piktúrák ihlettek, lehet erre példa: Un crabe sur son dos | Egy rák a hátán (Van Gogh Museum, Amszterdam). 

Mindezek mellett azért a rák máig csemege, nemcsak a folyami, édesvízi rákok, hanem a tengeri fajták is. Effélékre vonatkozhat Füst Milán drámájában a király környezetében mulatozó urak egyikének mondása. A többiek lelkesedése mellett, amelyet talán a várható itáliai ételek (rák, homár) is növelnek:

„Henrik (hirtelen kiált): Megyünk Rómába – jöttök mind velem?
Kiáltás: Megyünk, megyünk, hajrá, mi elmegyünk!…
Kiáltás: mind elmegyünk!…
Egy másik kiáltás: Ott látunk rákot enni nyolc olasz papot…” (Negyedik  Henrik király)

A népével nem törődő – minden korabeli! – zsarnok dőzsölését Faludy György versében rákétel is szemlélteti a mesés varjútej mellett:

„Néped éhezik,
de költőid kara bőségről szájal,
ha Téged néz. Napjaid s éjeid

egymásba folynak: varjútejjel s rákkal
táplálkozol, mulatsz s táncolsz csodás
váradban […]” (Pietro Aretino levele a salernói herceghez – 1540 táján)

A magyar nép is nemegyszer éhezett az idők folyamán, a mindennapokban azonban igyekezett segíteni magán, alkalomadtán jókedve is volt. Weöres Sándor‑versrészlet legyen itt a példa:

„Ugrótáncot jókedvemből,
édes rózsám, járok […]

Kifogtunk a Küküllőből
három rocska rákot,
Vásárhelynél ágyu bömböl,
köpködi a lángot.
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
hadd forogjon a huncut világ,
az ő lelke rajta.” (Magyar etüdök, 27.)

„Édes fiát az anyja hívta | messziről kiáltott” – kezdte Juhász Ferenc a Bartók Béla révén a magyar nemzeti műveltségbe jutott kolinda alapjait is versébe építve. Az öregség állapotáról panaszkodó anyát rákra emlékezteti az, hogy nehezen boldogul az ollóval:

„[…] a villany is rossz, megüt az áram,
eres bőrömön jön ki a vérem, mint a megdobott madarak csőrén,
             az olló elúszik előlem, mint fémből-való rák,
veréb-lábak a gyufaszálak, a vödör foggantyújával visszavág,
gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza […]”  (A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából)

Amikor a Visszafolyó patak vörösre főzött folyami rákjainak (Astacus astacus) ollóit szopogattuk, mindnyájunknak jókedve volt, pedig akkor, 1950 táján a salernói herceghez hasonló zsarnoki tulajdonságú kommunistá(k)nak és rendszer(ük)nek ideje volt.