Szeptemberben érkezik az ország első online színházi szemléje

Egyéb

Szeptember 17. és 26. között először rendezik meg az eSzínház Fesztivált, amelyen 25 prózai, valamint gyermek- és ifjúsági előadást tekinthetnek meg a nézők.

Az Alapítvány a Magyar Színházakért a nyár folyamán felhívást tett közzé magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok számára, hogy három különböző kategóriában nevezhetnek azon jogtiszta előadásaikkal, amelyek 2019 szeptembere óta mutattak be. A fesztivál célja kettős: egyrészről bemutatni, hogy az online vetítésre (streamre) adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, új megközelítést, így biztosítva egyedi élményt a nézők számára, esetenként a színház és a film határán, másrészről megmutatni a pandémia által sújtott évadok ellenére a színházak értékes alkotásait. A befolyó jegybevételt megosztják a színházakkal és társulatokkal. Cél az is, hogy az előadásokat egy gombnyomással elérhetővé tegye a külhoni magyarok számára, illetve azoknak, akiknek nehézségbe ütközik a geográfiai korlátok leküzdése akár az országhatáron belül is.

A nevezési időszak alatt 21 intézmény és társulat 25 alkotással jelentkezett. A Baltazár Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft., az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet, az ESZME és FreeSzFE Egyesület, a Gólem Színház, a Jászai Mari Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Kőszegi Várszínház, a Kövér Béla Bábszínház, a KVTársulat, a Madách Színház, a Móricz Zsigmond Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Színház, a Soltis Lajos Színház, a Trafó − Kortárs Művészetek Háza, a Vígszínház, a Vörösmarty Színház, a Weöres Sándor Színház, a Zichy Szín-Műhely előadását az eSzínház platformján láthatjuk majd.

Az esemény alatt a nézők számára jegy- vagy bérletvásárlás mellett korlátlanul elérhetők az előadások, valamint az általuk legjobbnak ítélt produkciókra szavazhatnak is. Ennek eredményeképpen közönségdíjat osztanak ki a szakmai zsűri értékelése mellett.

A Ráckevei Anna színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Ujj Mészáros Károly filmrendező, Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője alkotta zsűri kiosztja a legjobb digitális adaptáció, a legjobb női és férfi főszereplő, valamint a legjobb látványtervezés díját.

A fesztivál időtartama alatt összesen 5 alkalommal élő, ingyenes szakmai beszélgetéseket is közvetítenek neves színházigazgatók, vezető színészek, rendezők, dramaturgok és színházi szakemberek részvételével. Az élő kerekasztal-beszélgetések során a nézők is kérdezhetnek.

Kiemelt kép: Vígszínház: A rendes lányok csendben sírnak. Fotó: Gordon Eszter