DSC08217.jpg

Szeptember elején a giné és a rumé a főszerep Szegeden

A tavalyi találkozó sikerén felbuzdulva idén ismét megrendezik a Szegedi Gin & Rum Gasztrofesztivált, amely ezúttal szeptember 6. és 8. között várja a látogatókat a város szívében, a Roosevelt téren.

Az idei év egyik legfontosabb újdonsága, hogy a szervezők megduplázták a kiállítók számát, és a megnövekedett gasztronómiai kínálatnak köszönhetően a rendezvény immár inkább gasztrofesztiválként határozza meg magát. Az ételek és a minőségi italok szorosabb összekapcsolása révén nemcsak a gin és a rum rajongói, hanem a kulináris kalandok szerelmesei is otthon érezhetik magukat szeptember első hétvégéjén. A háromnapos seregszemlén olyan neves szakácsok, mint Wossala Rozina és a szegedi Bálint Ferenc mutatják be főzőtudományukat, az élmények sorát pedig nyolc nívós étterem teszi teljessé.

A kitelepülő vendéglátóegységek célja, hogy bemutassák a legfrissebb trendeket és inspirációkat a látogatóknak, miközben autentikus, helyi és nemzetközi ízeket is felvonultatnak. Külön érdekesség, hogy idén több mint százféle gin és rum közül válogathatnak a látogatók.

A fesztiválon a zenei élmények is fontos szerepet kapnak: a DJ-szettek mellett élőzenei fellépők színesítik a programot, így mindenki megtalálhatja a számára vagy a gin- és rumfogyasztáshoz megfelelő zenei stílust.

Mindeközben a Móra Ferenc Múzeum termeiben öt különböző márka nagykövetei és a Magyar Bártender Szövetség elnökségének tagjai tartanak előadásokat és kóstolókat, ahol a résztvevők mélyebb betekintést nyerhetnek a prémium gin és rum világába. A kóstolóhelyszínek közül kiemelkedik a múzeum tetején található panorámaterasz, amely hangulatos lezárása lesz a sorozatnak. A limitált programra az előzetes regisztráció hamarosan indul.

További részletek a fesztivál Facebook-eseményében és Instagram-oldalán.

 

Ez is érdekelheti

A diktatúrák tükre – Liebmann Béla és Enyedi Zoltán fotói

A diktatúrák tükre címmel két országos jelentőségű szegedi fotóriporter, Liebmann Béla és Enyedi Zoltán 1945 és 1988 között készített képeiből válogató kötetet jelentetett meg a Móra Ferenc Múzeum, az albumot pénteken mutatták be.

Ezekre a fesztiválokra éhesen érdemes érkezni

A hazai gasztronómia több ikonikus étellel is büszkélkedhet. Tájegységenként számos olyan hazai recept született az elmúlt századok során, amelyek a magyar konyha alappillérei lettek, ma pedig gasztrofesztiválok épülnek rájuk.

A Mákvirág és a Zöld málna lettek idén Magyarország tortái

A váci Édes Vonal cukrászda cukrásza, Kovács Alfréd Mákvirág nevű kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet, hazánk cukormentes tortája pedig a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai, Novák Ádám és Csonka László Zöld Málna elnevezésű alkotása lett.