Szeptemberben rendezik meg a Friss Hús rövidfilmfesztivált

Film

A magyar filmesek egyik legfontosabb eseményét, a tavasszal elmaradt Friss Húst szeptember 10. és 16. között rendezik meg a budapesti Toldi moziban.

A fesztiválon a korábban meghirdetett válogatást vetítik majd, a line-up és a blokkok nem változtak. A legtöbb szakmai programot is megtartják, továbbá várhatóan az elmúlt hónapokban kialakult, korábban ismeretlen helyzet okozta kihívásokra reflektáló beszélgetések, előadások is bekerülnek majd a programba.

A külföldről érkező szakértők részvétele a szeptemberben érvényes utazási szabályozástól függ majd. A zsűri külföldi tagjai vagy személyesen vagy online vesznek részt a zsűrizésben.

A 2013 óta létező fesztivál évről évre növekvő látogatottsága, telt házas vetítései bizonyítják, hogy a rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot. Az elsősorban a közönség számára rendezett Friss Húson debütáló magyar filmek eredményesen szerepelnek világszerte is: évről évre bekerülnek Cannes, Berlin, Szarajevó, illetve egyéb, A kategóriás nemzetközi fesztiválok versenyprogramjába is.

A 2016-os fesztivál különdíjának nyertese, Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje sorra halmozta a nemzetközi fesztiválsikereket, majd Oscar-díjat is nyert. A fesztiválon felfedezett rövidfilmes rendezők közül azóta többen bemutatták már egész estés televíziós vagy mozifilmjüket is, többek között Deák Kristóf (Foglyok), Hartung Attila (FOMO), Kárpáti György Mór (Guerilla), Szőcs Petra (Déva), Tóth Barnabás (Akik maradtak) és Zomborácz Virág (Utóélet).