Szeptemberi Kóstoló a Bókay-kertben

Egyéb

A pestszentlőrinci Szeptemberi Kóstoló néhány évvel ezelőtt még csak egy baráti hangulatú közös főzésről szólt, mára azonban fővárosi színvonalú, évről évre egyre több újdonságot kínáló gasztronómiai fesztivállá nőtte ki magát. A rendezvény programjában idén is a főzőverseny áll a középpontban azzal az újdonsággal, hogy a pörköltfélék, a grill- és halételek mellett cseh nemzeti egytálétellel is nevezhetnek a versenyzők. A zsűri számos gasztronómiai szakemberének együttműködésével Lázár Chef, azaz Kovács Lázár elnököl majd.

Három színpad három napon át kínál változatos programokat a mai magyar könnyűzene neves képviselőivel. A sort szeptember 6-án, pénteken egy fergeteges Bikini koncert nyitja, majd a fesztivál szombaton Csobot Adéllal, Oláh Gergővel és az Irie Maffiával folytatódik, csak néhányat kiemelve a számos népszerű előadó közül. A szombat estét egy igazi bluesos hangulatú Takács Tamás Blues Band koncert, a Molnár Dixieland jazz együttes, valamint a magyar rockélet emblematikus szereplője; Somló Tamás és zenekara zárja. A vasárnap teljes egészében a gyermekek kedve szerint kialakított programokkal várja a fiatal generációt; a vidám hangulatról pedig a 100 Folk Celsius gondoskodik. A rendezvény területén nap közben vásáros pavilonok, hűsítőket és ízletes ételeket kínáló standok, lovasprogramok, garabonciások és szabadtéri mozielőadások is várják a

Szeptemberi Kóstolóra látogató érdeklődőket.

A fesztiválra csak úgy, mint korábban, a belépés idén is ingyenes.

A rendezvény programjáról bővebb információ a www.szeptemberikostolo.hu honlapon olvasható.