Parkolási díj este kilencig, de a parkoló őrök már hattól hűsölnek és söröznek valahol. A hotel, ahol lakunk a város szélén, tiszta Bagdad Café, minibár a fésülködő asztalon, hűtő sehol, meleg üdítők, az ablakból látszanak a környező dombok, ott harcolt Hunyadi János 1454-ben, már száz évvel Lázár felszentelt hadserege után, akik megpróbálták mártír módon feltartóztatni a törököt, de nekik még nem sikerült. Milyen fura az idő, akkor már állt a pravoszláv templom a szerb vér áztatta földön, a domb tetején, a vár területén, amelyben érkezésünkkor egy amatőr kórus énekel.
Nyilván a légnyomás meg a páratartalom, de látom Andrej Rubljov kísértetét kisurranni az ajtón, ecsetekkel a hóna alatt. Megnézzük a kiszolgáló épületet is, hat méter mély lefelé, keresztelő medencével, irodákkal, mellette kegytárgybolt. Ősi város ez, műemlékek egymás hegyén, rendezetlenül, a várromon gyerekek mászkálnak, a sűrű parkban pedig kabócák ordítanak. Egy harangtorony tetejét benőtte a fű. A krusevaci pincér pálinkovecet ajánl, ez már teljesen olyan, mintha én írtam volna meg előre, hoz is jéggel olyan egy decit, itt ez a mérték, de nem akadály.
A városi színház melletti parkban Gróf Balázsnak, Budapest és a pesti programfüzetek legnépszerűbb képregényrajzolójának képeit állítják ki paravánokon. A miniatűr és meglehetősen gyors szabadtéri vernisszázst a kultúrattasé Szentgyörgyi Klára prezentálja, leginkább nekünk egy kávézó asztalánál, ugyanis nem vagyunk túl sokan. A helyi média azért kivonult, de a szomszédos színészek még próbálnak a Vidovdan Fesztiválra (a Vidovdan Lázár hadserege felszentelése napjának ünnepe), amelynek a keretében tulajdonképpen mi itt vagyunk, így másnapra marad a kulturális keveredés, hamar elteszik a képeket. Dragan, a színész azért körbevezet egy kicsit próbaszünetben, neki egzotikus magyar vagyok, a neve nem a sárkányból jön, magyarázza, hanem a kedves, a drága szerb szóból, és tényleg kedves, én sem adom olcsón a nevem, meg az életem, mondom neki.
A meleg és poros kisvárosnak látszó szent metropolisz tetején, az ortodox templom előtt a szabadkai Garden Quartett lép fel a MagyArt oldalvizén. Vivaldit játszanak, visszhangosan, nem az a világraszóló produkció, és nem is jellemzően magyar, de a téren összegyűlt családok, nyugdíjasok meg a klérus nagyon élvezik. A zenészek azért teremtenek egy kis szellemi erőteret, és igazán fontos a szerbiai magyar létben, hogy meglegyen ez, hiába zakatol a fejemben, hogy élő kortárs produkcióra vágyom, innen is. A kulturális bomba és a szentek bevonulása tehát még várat magára, de érzem, hogy jó időben vagyok, egy jó helyen. Csendben vegyülök.
