A szerelmet minden nap meg kell élni

Egyéb

DSC_2855A Szerelemvarázs című darabot február 6-án kezdik játszani a Madách Stúdióban.


Hogyan fogalmazódott meg benned egy önálló est gondolata?

Több mint tíz éve vagyok a pályán. Ennyi idő alatt sok minden összegyűlik egy színészben, amit szeretne elmondani a közönségnek. Általában ekkor jön el az ideje, hogy csináljon egy önálló estet, hiszen akkor mindezt megteheti. Nálam ennek most jött el az ideje.

 

És miért választottad témának a szerelmet?

A téma részben adott volt, hiszen közeleg a Valentin nap, bár úgy gondolom, hogy a szerelemről mindig beszélni kell. A szerelemben sok olyan dolog van, amit nem merünk kimondani és elfojtunk magunkban, pedig nem lenne szabad. A Szerelemvarázs is erről szól: a szerelem nemcsak gyönyört okoz, hanem fáj is, és ettől félünk. Ezt szeretném erősíteni ezzel a darabbal, hogy ne féljünk tőle, mert erre is nagy szükség van. Úgy tapasztaltam, hogy sokat tudunk ebből is tanulni, ami nagyban hozzájárul az egyéni fejlődésünkhöz is.

 

Miért pont Miller Zoltán lett a partnered a Szerelemvarázsban?

Nagyon régóta ismerjük egymást, rengeteg közös koncertünk volt, sokat dolgoztunk együtt. Amikor felmerült bennem, hogy szükségem lesz egy partnerre, egyértelmű volt, hogy ő lesz az.

 

A dalokat is te választottad?

Igen, és próbáltam olyanokat válogatni, amiket szeretek, amik jól állnak nekem és a témához is passzolnak. Bár ez nem volt annyira nehéz, mert az az alkat vagyok, aki a lírai dalokat kedveli és énekli. Arra is figyeltem, hogy olyan dalokat találjak, amiket a közönség még nem hallott tőlem túl sokszor, és nem elcsépeltek. Remélem, hogy ez sikerült.

 

DSC_3022Van köztük olyan dal, ami különösen közel áll hozzád?

Nagyon szeretem például a Hulló levelek-et, mert zseniálisan van megírva. Még csak kezdő énekesnő voltam, amikor megtanultam ezt a komoly sanzont. Akkor még nem sok közöm volt hozzá, hiszen ehhez lélekben is fel kell nőni, de már korán kiszúrtam magamnak.

 

A dalok mellett a ruhák, a díszlet meg a szövegek is tőled származnak? Mindent te találtál ki?

Én írtam a szövegeket, a ruhákat pedig mind az édesanyám varrta. A díszletbe viszont nem szóltam bele, az egy az egyben a rendező, Szerednyey Béla. Azt mondta nekem, hogy ez a díszlet teljesen én vagyok, ő ilyen romantikusnak lát engem. 

 

Mennyivel nehezebb egy ilyen produkcióban játszani, mint egy sokszereplős darabban?

Nehéz összehasonlítani. Itt nagyon kell összpontosítani, hiszen egyedül vagyok, és senki nem tud kihúzni a bajból. Viszont azt a részét nagyon élvezem, hogy végre magamat adhatom, és nem kell belebújnom semmilyen figura bőrébe.