Joaquin Phoenixről mostanában lemondtak a bulvárlapok, az a hír járja, hogy abbahagyta a filmezést, hogy inkább zenélni akar, horribile dictu, még szakállat is növesztett, és nem hordja a szmokingját. Na, és akkor mi van? Mi van, ha egy istenáldotta tehetség úgy dönt, hogy nincs kedve a színészethez? Egyrészt lehet, hogy csak szórakozik mindenkivel, ha meg nem, hát ő legalább forgatott pár olyan filmet, ami miatt emlékezni fogunk rá, (én a Nyughatatlan miatt például biztosan). Miközben az internet tele van botrányos Joaquin Phoenix- rap-videókkal, Joaquin Phoenix-interjúparódiákkal, és bárki szakmai öngyilkossággal példálózhat a kapcsán, a színész mellett egyetlen szolidáris kollégája állt ki nyilvánosan, Gwyneth Paltrow. Mindenesetre lássuk Joaquin Phoenix "utolsó" filmjét.
Ahogy Leonard a jószívű barna leányzó és a védelmezési ösztönét beindító, de őt "csak barátnak" tekintő szőke lány között szlalomozik, akár még vígjátéki helyzet is lehetne, de nem az, hiszen mindenki átver mindenkit, miközben szorgosan próbálja becsapni saját magát is. Három nagyon szerelmes ember kering itt holdkórosként, szorosan becsukva szemét minden olyan momentum elől, amely esetleg kibillentené az illúzióiból. Senki sem azt szereti, aki valóban viszontszerethetné: csak az egyik szeret, a másik maximum elviseli. De azért mégis Joaquin Phoenix miatt kötelező ez a film: szinte fizikai kín végignézni, ahogy ez a nagydarab, jóképű pasi folyamatosan szorong. Retteg az elegáns étterem pincérétől, retteg szerelme kopaszodó, öregedő, pénzes szeretőjétől, retteg, hogy valamit elront, és kiderül, hogy egy másik kasztba való, nem illik a szomszéd szőkeséghez. Izzad, csúszkál a széken, tördeli az ujját, feszeng. Profin pakolja át a gombócot a mi gyomrunkba is.
