„Szerepálmom? A legkedvesebb iskolai olvasmányélményem” – Interjú Gubik Petrával

A Madách Színházban szeptembertől látható a Pretty woman – Micsoda nő! című musical, amiben a jobb sorsra érdemes örömlányt, Viviant alakítod, váltott szereposztásban. Mitől izgalmas számodra ez a karakter?

Jobb sorsra érdemes örömlány, milyen szépen megfogalmaztad. Nézd, a Pretty woman egy kultuszfilm. Olyan, mint a Reszkessetek, betörők!, nem fog rajta az idő. Ha ma elcsípném a tévében, most is odaszögezne a képernyő elé. Ez egy tündérmese, és mindannyian szeretjük a tündérmeséket. Rendületlenül hiszünk a csodában, akkor is, amikor már úgy érezzük, elvesztettük a reményt. A Micsoda nő! ősbemutató lesz Magyarországon. Ez egy zenés színpadi átirat, az egyik zeneszerzője Bryan Adams. Nagyon várom. Tudod, miért? Annyi a dráma a világban, hogy épp jókor jön egy ilyen szerep, amiben önfeledten játszhatok. Szerintem a ma emberének is kell ez a fajta szórakozás, kikapcsolódás, ami kicsit kiszakítja a szürke hétköznapokból. 

A Micsoda nő! egy álomszerű, csodával felérő történetet mesél el. A te életedben volt hasonló, szinte hihetetlen pillanat? Amikor azt érezted, meg kell csípned magad, hogy elhidd, ez a valóság? 

Olyan is volt, amiből könyvet lehetne írni. Meg is írom majd, ha lesz rá időm. Nagyon szeretek írni, ez egy érdekes kifejezési eszköz. 

Mit szoktál írni?

Versekkel kezdtem. Talán hétéves lehettem, amikor az első versem született. Az volt a címe, hogy Anya bújik a sarokban. Otthon, a konyha sarkában volt a mosogató, és gyerekként azt láttam, hogy anya, ahogy mosogat, megbújik a sarokban. Én meg csak álltam mögötte, vártam, hogy végezzen, közben folyamatosan beszéltem hozzá, ő pedig türelmesen hallgatott. A gimnáziumban aztán humán tagozatos lettem, és a magyartanárom írásgyakorlatainak hála, kibontakoztathattam a kreativitásomat, fejleszthettem az íráskészségemet. Tollat ragadva akkora erő van a kezedben… nagyon élvezem! Manapság dalszövegeket írok, a szólólemezemen van néhány saját szerzemény.

Ajakon nőttél fel, ezt sokszor emlegeted, ahogy a „szabolcsiságodat” is. Milyen a szabolcsi ember?

Az ajakiakról viccesen azt mondják, hogy amikor Kolumbusz felfedezte Amerikát, az ajakiak már visszafelé jöttek egy csónakban káposztával, mondván, ők már voltak a piacon. Szerintem ebben minden benne van. Dolgos emberek, akik a jég hátán is megélnek. Ajak régen egy mélyen vallásos, zárt közösség volt, idegeneket nem szívesen engedtek be maguk közé. Ez mára természetesen megváltozott, sokan betelepültek, de az alapértékekben szerintem nincs változás. Olyan tisztaság jellemzi őket, ami csak kevesekről mondható el. Ez példaértékű a mai világban. Lehet, hogy van, aki nem ért velem egyet, de én, ha visszatekintek oda, azt mondhatom, büszke vagyok, hogy Ajakról származom.

Fel kell jönni Budapestre, és tévében kell szerepelni ahhoz, hogy valakiből sztárban sztár legyen? 

A televízió még mindig nagy úr. Dolgozhatsz színházban hosszú évek óta, lehetsz nagyon sikeres is, a közönség egy rétegét, akik esetleg nem nyitottak a színházra vagy mondjuk nem tehetik meg, hogy jegyet vegyenek egy előadásra, egyszerűen nem éred el. A tévés szereplésnek tehát még mindig nagy ereje van. Mondok egy konkrét példát: a műsor után egy nézőtől kaptam olyan visszajelzést, hogy általam kedvet kapott a színházhoz, és biztosan megnéz majd egy darabban. Na, ez nagy dolog! Amikor terelni tudsz valakit valami értékes felé.

Az ország egy jó része most ismerte meg a neved, berobbantál a köztudatba. A műsorban szerzett ismertséget, népszerűséget mire fogod használni? 

A válasz kiderül a beszélgetésből, amiben szó esik Brechtről, Frida Kahlóról és a bohém művészvilágba való beilleszkedés nehézségeiről is. 

Puzzle – a beszélgetés, amelyben kirakóst játszunk kiválóságaink életképeivel. Műsorvezető: Péczeli Dóri.

Fotó: Csákvári Zsigmond