Szeretettel indulni a szabadság felé – Lanou: Madaram, szállj dalpremier

Zene

A folkos mezsgyéken kísérletező Lanou zenekar február 14-én jelenteti meg új albumát, amelynek előfutáraként debütál most nálunk a Madaram, szállj című dal session felvétele.

A folkzenei rajtvonalról indult, 2017-es alapítása óta nagy utat bejárt Lanou zenekar első nagylemeze három évvel ezelőtt jelent meg, Fellegek (Of Clouds) címmel. A formációt már akkor kiemelte a sorból a zenei stíluskészletek közötti könnyed átjárás, amelyet spiritualitásból bátran merítő dalszövegekkel tálaltak, és átgondolt, visszafogott, ugyanakkor nagyon sokféle kifejezési formát magában hordozó hangszerelésbe öltöttek. Utóbbi tényező adja mindmáig a savát-borsát a zenekar alkotásainak, ez pedig elsősorban abból eredeztethető, hogy eltérően a megszokott sokemberes folkzenei felállásoktól, a Lanou-t mindössze négy állandó tag alkotja.

A frontember szerepében Tóth Esztert köszönthetjük, akinek énekhangja egyébként felcsendül az ugyancsak erősen népzenei-ethno áthallásokkal bíró Napfonatban is, és akinek szerteágazó hangszeres tudása nyújtja a zenekar hangzásának klasszikus folk-ízeit. (Általa előkerül a gitáron és a zongorán túl az ír buzuki és a citera is.) A formáció velejét alkotja továbbá Simon György, aki gitáron játszik, a ritmusszekcióban pedig Öllős Dávid basszusgitárost és Papp Gergő dobost hallhatjuk. A lemezfelvételeknél hozzájuk csatlakozott vendégzenészként Lantos Zoltán hegedűn és Táborszky Bence trombitán. Az ő összekovácsolódásuk végül a Fellegeken olyan dalszerzői módozat felé terelte a formációt, amely által a folk mellett bluesos, pszichedelikus, sőt, még stoner rockos jegyeket is sikerült belecsempészniük a dalfolyamba – tették mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem bomlik meg a lemez tiszta egysége.

A befektetett munka aztán szerencsés módon meg is térült a Lanou-nak. 2021-ben a Veszprémi Utcazene Fesztiválon a szakmai zsűri díját nyerték el, ugyanebben az évben az Öröm a Zene tehetséggondozó országos nagydöntőjén első helyezést értek el, tavaly áprilisban pedig részt vehettek a Budapest Ritmo világzenei showcase fesztiválon is. Február 14-én újabb mérföldkőhöz érkeznek, ugyanis aznap megjelenik második, Erdeim című nagylemezük, amelyről a Táncol az éj és a Come to the Water dalokat már megmutatták a közönségnek. Most pedig a Madaram, szállj debütál nálunk, amit session videó formájában ad közre a formáció. A dal személyes hangvételű ballada, amely egy még meg nem jelent szólólemezhez készült eredetileg, azonban mégis Lanou-dal lett belőle.

„Egy alkotói pályázat keretében kezdtem írni egy szólólemezt nemrég, amely a női lét szakaszait dolgozza fel. Annak a még meg nem jelent anyagnak a szerkezetét Elizabeth Davis: The Women’s Wheel of Life című könyve inspirálta – ez a könyv amiatt különleges, mert különböző archetípusokon keresztül jeleníti meg életünk jellemző időszakait. A Madaram, szállj eredetileg ezen a szólólemezen szerepelt volna, az anyaság állomásának dalaként” – mesélte a dal keletkezésének előzményeit Tóth Eszter.

A személyes hangvételt
mélyíti, hogy a dalszerzői feladatokat is ellátó énekesnő közvetlen,
közelmúltbéli tapasztalataiból építkezik a szöveg és a zene is.

„A Madaram, szállj nagyon fontos dal számomra. Ezt a dalt a testvéremnek írtam, aki nehéz időszakot élt meg az utóbbi két évben. Nem kimondottan szorosak nálunk a családi kötelékek, mert a fél családom külföldön él és ritkán találkozunk, de nagy szeretet köt össze minket, én pedig nagyon hálás vagyok ezért. A legidősebb öcsémmel, akihez a dal is szól, különösen erős a kapcsolatunk. Mivel ő jazzgitárosként tevékenykedik, így a zene szeretetét is osztjuk és sokat inspiráltuk egymást az évek során. Emiatt is lehet, hogy a nehézségekkel terhelt időszak mindannyiónkat mélyen megérintett.

A dal a felszínen az anyaságról szól, de párhuzamba tudtam állítani az általam megélt élményekkel ezt a témát: van valaki, aki fontos neked és mindennél jobban akarsz segíteni neki, de nem tehetsz mást, csak azt, hogy szereted az illetőt, ahogy tudod. És bár néha ugyan úgy tűnhet, hogy mindez nem segít, de hosszú távon mégis fontosnak bizonyul ez a fajta feltétel nélküli szeretet. Én magam ugyan nem vagyok anya, de ilyen tapasztalatnak képzelem azt, amikor a gyermekünk kezét el kell engednünk, és hagynunk kell, hogy a saját útját járja a nagyvilágban. Nekünk pedig jobb híján csak az a teendőnk marad, hogy szeretetünkkel támogassuk őt ezen az úton.”

A felvételen Táborszky Bence szárnykürtön, Lantos Zoltán hegedűn, valamint Tóth Orsolya és Iszlai Renáta énekesekként működnek közre. Várhatóan ők is színpadra állnak a Lanou-val február 18-án a Magyar Zene Házában, ahol élőben is bemutatják a nemsokára megjelenő Erdeim dalait.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu