Mikor hallottál a versenyről először és hogyan döntötted el, hogy részt veszel benne?
A középiskolában ifjabb Szakcsi Lakatos Béla tanár úr volt a mentorom, és 16-17 éves korom körül mesélt nekem először a versenyről.
Már akkor is jazzel foglalkoztál?
A legtöbb családtagom zenész, így én is hamar eldöntöttem, hogy zenével szeretnék foglalkozni. 12 éves korom óta zongorázom és már akkor is a jazz műfaj érdekelt, bár egy kicsit sajnálom, hogy egyből ezzel kezdtem. Úgy gondolom, hogy először a klasszikus zenével kellett volna részletesebben megismerkednem, hiszen abból lehet megtanulni azokat az alapokat, amikre a későbbiekben építeni lehet.
A papám gitározik, zongorázik és hegedül, úgyhogy otthon mindig voltak hangszereink, és ha születésnap, névnap vagy más családi esemény volt, nálunk általában elő is kerültek ezek. Az unokaöcsémmel együtt nőttünk fel, és amikor ő 11 éves korában elkezdett zongorázni, láttam, hogy valami új és izgalmas dolog történik az életében: egy hangszer felfedezése. Úgy éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom és így együtt vágtunk bele a zenélésbe is.
Az első fél évben magánúton tanultuk meg az alapokat, aztán később jelentkeztem a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahová fel is vettek. Ott találkoztam Miseta Alexandrával, aki nyolcadikos koromig tanított engem, később pedig Szakcsi tanár úr kezei közé kerültem, aki tovább bővítette a tudásomat és folyamatosan motivált engem. Az ő hatására kezdtem el komolyan foglalkozni a jazz műfajával.
Mikor és mi alapján döntötted el, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet választod?
Az érettségi időszakában kezdtem el azon gondolkozni, hogy oda szeretnék járni. Nem is volt igazából más szempontom a továbbtanulásra, csakis a zene. Szóba jött ugyan, hogy külföldön folytatom a tanulmányaimat, de a szívem mélyén mindig is itthon akartam maradni. Tehát ekkor határoztam el magam az egyetem mellett és hála istennek fel is vettek elsőre. Idén diplomázom és a mesterképzést is el szeretném végezni.
Milyen élmény volt részt venni a versenyen?
Nagyon izgultam, mivel a számokat csak egyszer nézhettük át a szövetség tagjaival. Már a próbán is azt figyelték, hogy hogyan kommunikálunk, hogyan tervezzük meg az előadást. Pontosan el kellet mondanunk, hogy mi lesz a játékunk menete, mikor jön a team, a rázások, a dobkiállás és a többi. Mindent összevetve abszolút pozitív tapasztalat és óriási élmény is volt egyben.
A díj nyertesét egy évig mentorálják a Magyar Jazz Szövetség tagjai. Ez a program mikor vette kezdetét?
Januárban volt a verseny és már februárban megkaptam az információkat, dátumokat, hogy mikor kerül sor a koncertekre, fesztiválokra. Így vette kezdetét a mentorprogram, ami eltart egészen a következő év januárjáig.
A koronavírus-járvány hogyan befolyásolta a mentorprogram menetét?
A járványhelyzet minden előadóművész számára nehéz, kihívásokkal teli időszak. Számos fellépés, amin a Jazz Szövetség tagjaival zenéltem volna, elmaradt, többek közt a Debreceni Jazz Fesztivál is. Ez nekem személy szerint hatalmas szívfájdalom, hiszen még sohasem játszottam ezen a neves rendezvényen. Reménykedem, hogy jövőre már nem lesznek ilyen szintű korlátozások és bepótolhatom ezeket az tapasztalásokat.
Mégis, azok az események, amiken együtt zenélhettünk, emlékezetesek voltak, életemben először volt lehetőségem színpadra lépni a saját formációmmal. Hatalmas élmény volt, például a Paloznaki Jazzpiknik, ahol egy teltházas koncerten játszhattam és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Nagyon jól sikerült a hajdúböszörményi és a Budapest Jazz Klubban adott koncertünk is.
Még az egyetemet sem fejezted be, ugyanakkor zenészként már komoly terveid vannak a jövőre nézve. Mesélnél ezekről?
Úgy érzem, figyelnem kell azt is, hogy mi történik a korosztályomban. Szeretném elérni, hogy minél több korombeli zenerajongó kóstoljon bele az igényesebb műfajokba. Az is célom, hogy egy nap kiváló producerré váljak, ugyanis ezzel is elkezdtem foglalkozni az előadóművészet mellett. Sőt, most már tanítok is, például az Egressy Béni konziban és a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskolában is.
Fotó: Örsi András.
A teljes interjú az Előadóművészeti Jogvédő Iroda oldalán olvasható.
