Honnan eredt az ötlet, hogy Fodor Sándor meséjéből operát írjatok?
Csipike, a törpe Erdélyben nagyon ismert és népszerű mesefigura, de Magyarországon csak kevesen ismerik. A Coopera és Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes barátom, a készülő mű művészeti vezetője keresett meg az ötlettel, hogy a Fodor Sándor által írt kedves és tanulságos, természetközeli Csipike-mesékből alkossunk olyan operát, ami egyszerre szól gyermekekhez és felnőttekhez, műélvezetet nyújt minden generáció számára. Szeretnénk, ha Magyarországon is ismertté válnának ezek a nagyon is aktuális történetek.
Mitől váltak ma is aktuálissá ezek az 1980-as években írt mesék?
A mostani problémáinkról szólnak. Eluralkodott a világban a rohanó, nagyvárosias életmód, és mi, emberek gyakorlatilag elélünk a többi élőlény mellett anélkül, hogy igazán tudomást vennénk róluk. Eleinte Csipike is azt hitte, hogy ő a főnök, parancsolhat az erdő összes lakójának. Azt gondolta, mindenki érte van. Aztán rájött, hogy az erdőben nem szolgái, hanem társai vannak, akikkel csak közösen, szeretettel együttműködve érheti el a célját. Ez az, amire az emberiségnek is rá kellene jönnie: itt, a Földön senki sem főnök. Isten minden teremtménye egyedi és csodálatos, ugyanakkor mindenki pótolható. Az állatok és a növényvilág barátjává kellene válnunk ahelyett, hogy felsőbbrendűnek képzelve magunkat kizsigereljük a természetet.
Az előadásban a népzene, a népi hagyományok is fontos szerepet játszanak majd. Ha jól tudom, a természethez hasonlóan ez is fontos része az életednek.
Hétéves korom óta néptáncolok, és a közelmúltban, 47 évesen lettem boldog és büszke tulajdonosa az első kalotaszegi bujkámnak (hímzésekkel díszített, rövid derekú kabát – a szerk.). Erdély egész egyszerűen elképzelhetetlen a népi hagyományok és a népzene nélkül, ez a történet pedig ízig-vérig erdélyi, ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy a készülő opera szövegében, zenéjében és – bár ez már egy koreográfus feladata lesz – a táncban is megjelenjenek népies elemek.
Nemrég jelent meg a legújabb, Folyamtánc című köteted, éppen csak megszülettek a Csipike-szövegek, de ha jól tudom, április végén máris egy újabb kihívás vár rád.
A Böjte Csaba testvér gyergyószentmiklósi otthonában élő árvákról készítünk könyvet Tóth András fotós barátommal közösen. Egy hetet töltünk majd el a gyerekek és családok között, akiknek mindennapjait András fotók segítségével örökíti meg, én pedig az általuk elmesélt történeteket írom le. Az a célunk, hogy megmutassuk: a hétköznapi nehézségek ellenére is lehet boldog életet élni. A kiadványból befolyt összeggel a gyermekotthont szeretnénk támogatni.
Honnan jött az ötlet?
Csaba testvér régi ismerősöm, még 1988-ban, egy gyulafehérvári papszentelés alkalmával ismertem meg őt, amikor diakónus volt. Én akkor 14 éves voltam, és meghívtak az esztelneki ferences zárdába, ahol a kommunista rendszer idején összegyűjtötték a szerzeteseket, lassú kihalásra ítélve őket azáltal, hogy nem vehettek fel újoncokat maguk közé. Láttam Csaba testvért sírni, mert nem cserélhette a fekete reverendát barna ferences csuhára, és két év múlva, az első csíksomlyói búcsún újra láttam őt sírni, de akkor már örömében, mert, az isteni gondviselésnek hála, teljesült ez az álma.
Nagyon közeli barátság fűz minket össze, rendszeresen meglátogatjuk őt családommal Déván, ő pedig nyomon követi alkotói pályámat, elolvassa könyveimet. A medvék nem késnek ősbemutatóját például a dévai árváknál tartottuk, és Csaba testvér mutatta be a kötetet, ami azt hiszem, ennek az áldásnak köszönhetően járt be ennyire szép utat a tavalyi évben. Budapest, Kolozsvár, Csíkszereda és még számos más város mellett egészen Berlinig utaztunk vele. De Molnár Levente barátomnak is sokat köszönhetek, aki amellett, hogy nyomon követi a könyveim sorsát, több bemutatómon is énekelt.
Volt személyes kapcsolatod is az eredeti mese szerzőjével, Fodor Sándorral?
A Csipike-kötetnek, amiből dolgoztam, ez áll az elején: „Írtam ezt a mesekönyvet Murányi Emesének szeretettel, Fodor Sándor”. Emese elsőszülött gyermekem. Fodor Sándor elnöke volt az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, amelynek én is tagja vagyok. Egy díjátadón személyesen is találkoztunk. Megadatott a szerencse, hogy megismerhettem, beszélhettem vele.
A lányodnak dedikálta a nálad lévő kötetet, de van három fiad is. A te gyermekeid szerették, szeretik Csipike történeteit?
Nagyon. Szerintem nem sok olyan erdélyi gyerek van, akinek nem tetszenek ezek a mesék. Ezért is szeretnénk, ha Magyarországon is népszerű lenne, és akár egy újabb kiadás is születne belőle. De ennek csak akkor van értelme, ha minőség tekintetében minden szempontból meghaladjuk az eddigi kiadványokat.
Csipike is folyamatosan felülmúlja önmagát, fejlődik a történet során.
A négy felvonásban külön-külön, de a történet egészében is megfigyelhető, hogy Csipike egyre többé, jobbá válik. A nézők is látni fogják, honnan hová érkezik a főhősünk, és vele együtt változhatnak, tanulhatnak ők is.
Ahogy az előadás élménye és tanulságai a nézőket formálják, úgy maga az alkotási folyamat is mindig alakítja, tanítja az alkotót. Te most milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
Rendkívüli kihívás volt, mert életemben először írtam operaszöveget. Amúgy is későn induló szerző vagyok, 35 éves koromban debütáltam az első kötetemmel, de mostanra ez az életem értelme, az irodalomért lélegzem. Életemben először írtam rímekben.
Voltak korábban is verseim, de a hozzáértő barátaimmal úgy láttuk, hogy azok nem elég erősek ahhoz, hogy labdába rúghassak velük a kortárs költők között. Ezért inkább a próza irányába fordultam. A most írt prózaverseim történeteket mesélnek el ugyan, de a rím, a ritmus és az egyéb költői eszközök is nagyon fontos szerepet kapnak bennük. Büszke vagyok rá, hogy a dramaturg, Bereczki Ágota elfogadta írásaimat. Remélem, mindenki más is elégedett lesz, amikor ezek a szövegek színpadon megszólalnak.
Mit gondolsz arról, hogy a Coopera új, a magyar kultúrából gyökerező operák megalkotását, színpadra vitelét tűzte ki céljául, és hogy ezzel a műfajjal most a fiatalokat is szeretnék megszólítani?
Nagyszerűnek és fontosnak tartom a Cooperának ezt a célját. Kányádi Sándor mondta: ha nincs közönség, nevelni kell. Ami pedig az operát illeti: maga a műfaj nem régi és nem új, hanem örök. Éppen ezért meg kell tudnia szólítani minden generációt, a felnövekvő nemzedéket is beleértve. A Coopera telt házas produkciókat hoz létre. Bízom benne, hogy így lesz a Csipikével is.
A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.
x támogatott tartalom
