A kulturális örökség napjai keretében egyszer már ellátogattam az egri görögkeleti szerb Ráctemplomba - most ismét arrafelé vettem utamat, hiszen az Újvidéki Teológiai Akadémia kórusa adott itt kimerítő ízelítőt a szerb egyházzene felemelő dalaiból. Előző nap csupán egy ötfős családdal osztoztam a templom különleges látványában, így a ma már csak múzeumként működő templom egy Egerben már nem élő hagyomány gyönyörű emlékeként állt előttem. A teltházas szerb ortodox egyházzene-koncert azonban egészen új életet lehelt az épületbe - és így új értelmet, új funkciót is adott annak.
A nőkből és férfiakból álló kórus már számtalan helyen megfordult a világban, mégis láthatóan örülnek, ha egy eredeti szerb ortodox templom falai között énekelhetnek. Repertoárjuk egyik különlegessége, hogy a kórus korábban számos kutatást végzett és ennek köszönhetően több, a XV. és a XIX. század között élt szerb zeneszerzőnek ők adták elő először a műveit. A középkori szerb zenék mellett bolgár, orosz és grúz dallamok is szerepelnek a műsorukon, de a romantikát, a népzenét és a kortárs alkotásokat sem vetik meg.
A kórus által prezentált, meglepően rövid - körülbelül egy-két perces - dalok könnyed frissességet kölcsönöznek az előadásnak, amelyeket a közönség minden egyes alkalommal körülbelül ugyanilyen hosszúságú vastapssal jutalmaz. A koncertbe csupán két szépséghiba vegyül: a kórus mögött elhelyezett hatalmas reflektor, amely egyenesen a hallgatóság szemébe világít, és a tény, hogy a kórus tagjai szinte egyáltalán nem mosolyognak - még taps közben sem. Persze nem ez a legfontosabb, a zenei élmény maradéktalan: az együttes ráadásképp Bárdos Lajos Karácsonyi bölcsődalával lepi meg az összegyűlteket, bájosan tört magyarjuk és a gyönyörű, mindannyiunk számára ismert dallam sokak szemébe csal könnyeket.
Hasonlóan kellemes élményben lehetett része, aki a Komáromi Jókai Színház Énekes madár című előadására váltott jegyet. Tamási Áron története a Gárdonyi Géza Színház színpadán is bebizonyította aktualitását, az emberi irigység és kapzsiság ma is erőteljes jelenlétét. A Jókai Színház színészei mindenféle ripacskodást mellőzve, tökéletes természetességgel és épp a kellő mennyiségű iróniával viselik szerepüket, olyan színházi élménnyel megajándékozva a nézőt, hogy a három felvonás egyáltalán nem tűnik hosszúnak. Tóth Tibor (Lukács) és Bandor Éva (Eszter) kettőse különösen érzékletesen forralja gonosz terveit, hogy szétrombolja a fiatalok tiszta, mindenki által irigyelt szerelmét. Épp ilyen irigylésre méltó befejezésnek bizonyul az előadás a Kárpát-medence kincsei fesztivál számára, amely színes programjai tükrében talán hagyománnyá is válhat.
