Sziget a szigeten belül és az óperencián túl: A sziget szellemei

II. Erzsébet halála felerősítette a film politikai-társadalmi aktualitását, amely a brexittel összefüggésben Írország, az írek és úgy általában a nemzetek, a közösségek és az individuum önállóságának kérdését boncolgatja. Csöppet sem tűnik vígjátéknak – inkább abszurd végjáték.

A Három óriásplakát Ebbing határában alapján jól ismert, ír-angol származású Martin McDonagh az ír polgárháború idejébe helyezte új, díjakat besöprő filmjét. A történet a húszas évek elején, a polgárháború vége előtt egy hónappal kezdődik, és néhány hét alatt pereg le a fiktív Inisherin szigetén, szemközt a háborús robbanásokkal.

A kezdő két képkockán madártávlatból látszik a sziget, majd egy új kameraállás a Colin Farrell által alakított Pádraic Súilleabháinra közelít. A főhős perspektívája már első megjelenésétől kezdve mindent megkérdőjelez, ami történik. Az ötvenes éveiben járó férfi délután kettőkor a kikötő, a Mária-szobor és az út menti keresztek mellett elhaladva félreeső ház felé, Colm Dohertyhez igyekszik a közvilágítás nélküli szigeten. Kopogására nem érkezik válasz, ezért az ablakon keresztül kérdezi meg Colmtól, hogy mennek-e szokásukhoz híven a kocsmába. Az azonban szótlanul ül és pöfékel tovább. Már az expozíció révén érzékelhető, hogy a hősök életének cselekménye – részben a földrajzi és történelmi elhatároltságból fakadóan – igen egysíkú. Colm válaszának elmaradása a a változatlanság elleni tiltakozás első jele.

Pádraic az elutasítást követően
többeknek elpanaszolja, mi történt. Először hazamegy a lánytestvéréhez, aki így
reagál: „Talán azért nem nyitja ki az ajtót, mert már nem kedvel.” Ekkor már sejthetjük,
hogy baráti kapcsolatról van szó. A következő jelenetben a kocsmáros
részletesen kikérdezi az esetről Pádraicot – hiszen végre a szigeten történt
valami más. Ennek nyomán kiderül, hogy Pádraic egyedül nem képes
gondolkodni; megfejteni, mi miért történik vele. Az eseménytelen életet élő
lakókat nagyon érdekli, hogy mit csinál Colm. Pádraic azt válaszolja, hogy
semmit sem, csak füstöl. A szigeten senki nem csinál semmit, Colm
semmittevéséből most mégis mindenki arra következtet, hogy a két barát
összeveszett.

Pádraic a kocsmáros tanácsára visszamegy Colm házához, akinek gramofonjából a 19. század végén született John McCormack ír tenor éneke árad. Colm egyedül indult a kocsmába, és miközben úton van, Pádraic körülnéz a házában. A nézőket pedig ugyanaz a kérdés foglalkoztatja: miért utasítja el Pádraicot – mi változott?

A ház berendezéséből ítélve Colm
sok helyen járt életében, több kultúrát megismert, összehasonlítási alapot
szerzett. Nemcsak gramofonja, hanem még távcsöve is van. Nem sokkal később
kiderül, hogy hegedül, sőt zenét is szerez: valószínűleg a szigeten egyetlen
lakója, aki tud kottát olvasni. Amikor Pádraic visszaér a kocsmába, Colm rá se
néz, és arra kéri, hogy ne az ő asztalához üljön. Pádraic lefagy, Colm
otthagyja. Konfliktusuk részletei fokozatosan tárulnak fel, fogalmazódnak meg,
válnak érthetővé. 

A cselekmény részesei a sziget többi, valamelyest szintén aktív szereplői is – például Mrs. McCormick, a jövőt sejtető öreg hölgy bottal, fekete ruhában; Dominic, a falu bolondja, a pap, a kocsmáros, a rendőr és a bolti eladó. A cselekmény fő kérdésévé, amint a történet összes hősét megismerjük, az a kérdés válik, hogy ki lehet-e törni az adottból.

A tizenöt–húsz évvel idősebbnek látszó Colm valószínűleg sokáig felelősséget vállalt a nála gyengébb képességekkel rendelkező Pádraicért, és ettől a tehertől nem is igazán tud szabadulni. Colm inkább passzív, elméleti ember, Pádraic viszont állandóan mozgásban van, és állandóan beszél. Colm nyugodtnak tűnik – Pádraic kétségbe van esve amiatt, hogy a mindennapi rutinja felborult. Colm már nem akar barátkozni vele, mert túl egyszerűnek tartja, és unja a társaságát. A közel kétórás filmben az egyszerű, a bolond és a buta megannyi szinonimája előkerül. Ez a jelző azonban nem olyan személyt jelöl, aki nem felel meg a közösség által elvárt normalitásnak. Hiszen a közösségen belül is vita tárgya, hogy Pádraic valójában milyen ember. Van, aki azt mondja róla: hülye ugyan, de egyszerűségét kompenzálja a kedvessége, és az, hogy betartja a szabályokat (eljár a kocsmába és a misére). A kis társadalom legitim tagja. Colm hatására azonban e kedvesség féltékenységből és haragból fakadó gonoszságba fordul.

Az ír polgárháborútól elzárt közösségben a lakók saját küzdelmeiket vívják – egymás közbeiktatásával ugyan, de önmagukkal.

Az aktivitás az állatok etetésére és sétáltatására, a sörözésre, a templomba járásra és az evésre korlátozódik. A főcím magyar fordítása elfedi azt, hogy mitől vannak megfosztva a szigeten élők: az élettől. Halálra vannak ítélve. A banshee az ír népi legendákban azt a titokzatos női lelket jelenti, amelynek sírása megjósolja, hogy a családban valaki meg fog halni, ám hangját csak a halálraítéltek hallják meg. Ennek motívuma a filmzene révén végigkíséri a cselekményt. A felvezetőben több szólamban énekelt bolgár népdal, a Polegnala ye Tudora szól, amely egy lányról szól, akire álmában, amikor egy fa alatt alszik, élete első szerelme talált rá. A film végén Brahms Anklangéját halljuk, amely egy erdei házában ülő lány története, aki lágy fonalakat szó esküvői ruhájába. Mind a két lány arra vár, hogy felnőtté, saját sorsának alakítójává növekedjen.

Két lakónak sikerül kitörnie a
sziget fogságából. Az egyik Siobhán, Pádraic testvére, aki könyvtárosként
szerez munkát odaát. A másik pedig a falu bolondja, Dominic, akit rendőr apja
bántalmaz, és öngyilkos lesz. A szigetet elhagyó Siobhán testvérének címzett
levélben a sziget átkozott voltáról ír. Mit ajánl ez a hely annak, aki ott él?
Sivárságot, kilátástalanságot, haragot, irigységet, magányt, rosszindulatot és
az idő lassú múlását. „Amit ott tehetsz, azt bárhol teheted” – fogalmaz, és
felajánlja a testvérének, hogy költözzön hozzá.

Pádraic Colm számára saját unalmas életét testesíti meg, ezért akar mindenáron megszabadulni tőle.

Megfenyegeti, hogy ha nem hagyja békén, öncsonkítást fog elkövetni: levágja a kezéről az ujjakat. És mivel Pádraic ellenáll, végül valóban így tesz. Pádraic Colm eltávolodásának hatására kifordul önmagából. Egyrészt mert féltékeny amiatt, hogy Colm másokkal barátkozik. Másrészt azért, mert az örkényi abszurditást idézően – ez az egyetlen indoka a vígjáték kategóriának − szamara, az egyetlen társa lenyeli Colm egyik ujját, és megfullad tőle. Emiatt, bosszúból felgyújtja Colm házát, és ezáltal eljátssza a kitörés lehetőségét.

Az ingerszegény, de csodálatos
szigeten problémát jelent a változás, amit a cselekmény két gyónás révén
is érzékeltet. Colm először az ivászatot, a tisztátalan gondolatokat és a gőgöt
gyónja meg (az utóbbit egyébként nem tartja bűnnek). Másodszor az után ül be a
gyóntatószékbe, hogy Pádraic szamara megfulladt. A pap mindkét alkalommal
megkérdezi tőle, hogyan áll a reménytelenség érzésével. Colm először azt
válaszolja, hogy nem érzi súlyosnak. Másodszor viszont úgy fogalmaz, hogy
semmit sem akar ellene tenni. Vagyis a szigeten még a reménytelenség érzése is
elfogadható, a bűn fogalma pedig eltorzul: a rendőr, az egyetlen hivatalos
hatalommal felruházott személy minden következmény nélkül bántalmazhatja a
gyerekét.

Colm története radikálisan jeleníti
meg az akhilleuszi döntést: küzdjön-e az ember azért, hogy a neve fennmaradjon,
vagy ne várjon magától sokat. Corner a cselekmény végére szóló hegedűművet komponál,
ám levágja az ujjait, amelyekre szüksége lenne a zenéléshez. A hegedülés az
első ujj elvesztése után még nem okoz problémát. Az öncsonkításról pedig végül
kiderül, hogy értelmetlen volt, és a záró dialógus aláhúzza ezt. A két férfi a
víz mellett áll. Colm arra reflektálva, hogy nem hallani lövéseket a
szárazföldről, azt mondja: „Lassan véget ér.” Pádraic így válaszol: „Hamarosan
újra fogják kezdeni. Van, amin nem lehet túllépni. Szerintem ez jó dolog.”

A személyes nyavalyák és a
külvilággal folytatott viszályok a katolikus–protestáns ellentétekre is
utalnak. A vallási jelképek, a Mária-szobor, az otthoni keresztek és a
gyóntatószék mintha hiába lennének jelen. Mit számít a vallás és a bűn, mit
számít úgy általában az élet, ha egy közösség el van zárva a világtól, és ki
van rekesztve belőle?

Wagner Sára

Fotók: Fórum Hungary