Szigetcsoport 1.

Leginkább egyébként olyan volt az első nap, mint egy intelligens szellemvasúton. Már, amikor a ketrecből kiléptem. Tessék jobbra nézni, itt Aradszky László énekel, rémült sikolyok közepette, balra pedig egy transzvesztita show, amelynek a központi sztárjával fényképezkednek vidáman, és óvatosan a vidékiek. Amott hevi metál koncert fekete ruhás árnyalakokkal, meg a Libresse sátor, a sziget rituális fürdője, tiszta fehér, csak nők mehetnek be, ha éppen most vannak a nehéz napjaik. Minden tiszta, és vélhetőleg hegyekben állnak a szárnyas betétek odabenn. A Luminárium fénye pislákol amott, egy tetováló szalon zörejeit hallom a chilei fánkos standja mellett, a roma sátorból klezmer zene szól. Komolyan mondom, a multikultúrának, és a társadalmi rétegek keveredésének ezt a kis szeletét bronzba kellene önteni. Csodálom, hogy nem született még magáról a Sziget Fesztiválról színházi előadás (no nem Képzelt riport), esetleg egy szimfónia.

A Quimby zenekar koncertjére valahogy minden fesztiválon eljutok idén, de ez volt a legjobb, kevéssé dacos, nagyon profi, rocksztárosra vett előadás. Jó hír, hogy Gazda Bence is játszott a hegedűjén, aki csak projekt szinten működik együtt néha a frontember Kiss Tibivel. Újabb szín, az amúgy sem unalmas hangszerelésük palettáján, és újabb szerethető figura a színpadon. Manu Chao-ról kiderült, hogy nem az a kereskedelmi rádió sztár, ahogy az ott elhangzó néhány, általunk ismert dala alapján gondoltuk volna, hanem kőkemény, politikus, etno-punk-rock zenekar. Mellesleg velük a nyugodt erő. A Sziget történetében először, és öt perc múlva másodszor előforduló nagy, központi áramszünetet olyan jól viselték, hogy ott hagyták abba a számot mind ahányszor, ahol az megszakadt.

A színházi helyszínen már készülődik az utcaszínházhoz szükséges, monumentális fémszerkezet, olyan, mint egy birodalmi vasmadár. Alatta járni részegen nem ajánlatos, egyébként is elég a valóság ezen a vidéken, rémisztő volna még valami adalék hallucináció. A Színházi sátor meletti szabadtéri színpadon a nulladik napi Frenák Pál Compaigne bemutatót ismételték meg. Nyilván más volt így, beszűrődő diszkózenével és háttérben éneklő, részeg német turistákkal és nem is tűnt akkora nagy durranásnak, de jó, hogy volt egyáltalán. Az ösztönökről szóló játék és a hatalmas kék lejtő azért hozott még némi hasznos asszociációt a napba, amit el tudnak viselni az átvivő neuronjaink. A napot a Magic Mirrorban zártuk, mindig szerettem ezt a patinás cirkuszi díszletet, meg azt az emberi hangulatot, ami beszivárog. Viszont Díva Thomas és néhány táncos műsorából úgy tűnt nekem, ez talán gagyibb összeállítás lesz idén. Biztos folyik már ebben a műfajban is a színházi világban sem ismeretlen cserekereskedelem. Hívlak téged, cserébe én megyek, a színvonal nem számít, buli van. Ez is azt mutatja, hogy a melegek is csak emberek. Mr Optik diszkója kárpótolt viszont mindenért. Kevés a Szigeten, meg úgy egyébként is az efféle autentikus figura, aki mindig tudja, mit akar a nép, de azért nem nyújt színvonaltalant.