Már délután gyülekeztek a Sid Vicious alteregók, a sátraik előtt tupírozták a hajukat az alkalmi szigetforradalmárok, és lazára vették a hózentrógereiket. Punkok itt mindig voltak színes, égnek álló hajakkal, de ma este a lázadó nagypapák fognak játszani nekik. Még mindenki úgy tesz, mintha egy átlagos szigetnap volna, az Octopusnál körbenevetjük a leeresztett gumi Vénuszt, anagrammákat készíttetünk a férjezett és a lányneveinkre Sarankó Márti nyelvi büféjében, a Színházi sátornál Szabó Réka darabját nézzük, 1:1 a címe, két táncos meccsezik egy vécépapírtekercs felett, és egy basszusgitáros-zajzenész festi alá a drámai szituációt.
A Vurstliban célba dobunk, megtekintjük a dobszólóra labdázó zsonglőrlányt meg egy önvédelmi oktatást, amelynek keretében finom rúgásokat helyeznek el egymás különböző testtájain a résztvevő felek. Még mindig negyven fok van, kevés a jég a fröccsben, semmi nem enyhíti a kánikulát, az idei divat itt most kétségkívül a fürdőruha felső, a fiúknál meg a fűszoknya, illetve az alsógatya. Tikkadnak a szigetlakók, lassul a mozgásuk, mint a hüllőké, óriási koktélvödrökben hordják a vizet, elsöprő vihart jósolnak délutánra, de nem jön, talán majd a szuperkoncerten, és a nagy villám majd pont Johnny Rotten műfogsorába csap bele. Az utcaszínház emelőszerkezeteit mindenesetre biztonságba helyezik, a szél egyre erősebben fúj, simán felkaphatná a sátrakat, valaki azt mondja, hogy megjósolták neki az Iguána butikban sörhabból, hogy az egész földdarab felemelkedik majd, elszáll, aztán leereszkedik egy másik kontinensen, és ezen néhányan ujjonganak. Új összetartozás-érzés éledezik, elvágyik innen az egész sziget.
A Balkán Fanatikz az MR2 színpadon egy erkölcsileg jobb világról énekel, ahogy Natacha Atlasz is, az idén már kissé fáradtabb Transglobál Underground kíséretében a Világzenei helyszínen. Minden régi új, a Nagyszínpadnál az URH-ra táncolunk, mi vagyunk a nép, ők meg a népzenészeink. Magyar Péter üljön le, Menyhárt Jenő álljon arrébb, Müller Péter mosson kezet.
A Magic Mirrorban zárjuk az estét, a legjobb táncparkett ott található. Mintegy három órát sikerül táncolni levezetésként Mr Optic ezúttal régi vágású zenéire. A My Wayből nem a Sid Vicious-féle változat, hanem a Frank Sinatra van meg neki. Közben hajnalodik és csepereg az eső. Aztán már csak erre a reggeli zenére emlékszem, meg hogy egy fiú a zsebével veszekszik az út közepén és azt kiabálja szerencsétlen vászondarabnak, amelyben valószínűleg a mobilja lapul, hogy Úgysem hívlak fel hülye Krisztike.
