Szigetcsoport 4.

Egyéb


sziget_sardkoko20070811006.jpg
Fiatalok ugrálnak és táncolnak a sárban a Hajógyári-szigeten rendezett 15. Sziget Fesztivál negyedik napján. A péntek éjjeli vihar miatti délutánig tartó vízmentesítő munkálatokat elölről kellett kezdeni, hiszen újra sártengerré vált a nagyszínpad előtti tér.MTI Fotó: Kollányi Péter

Esztétikailag is korrekt ez a sárfürdő dolog, mert, ha már szárad az anyag a testfelületen, akkor úgy néz ki a Sziget, mint egy különleges performasz, ahol agyagemberek sétálnak, táncolnak a romokon. A helyi, kísérleti népszínházi műfaj tehát megszületett. A rácsokon belül természetesen kevesebb a sár, a Razors és a Sinead O' Connor koncert idejére ismét elvegyültem az elit közönség között és vesztemre egy élő szigetkutatóval beszélgettem, aki nehézményezte, hogy nem viselkedem plebejushoz méltón, de nem volt hajlandó mélyinterjút csinálni velem. Szerinte tönkretenném a random mintavételét, mert én nem átlagos szigetlakó vagyok, holott mondtam, hogy, ha valaki, hát én voltam már kívül is belül is, lenn és fenn is, és úgy gondolom, kevés az a dolog, ami ennél autentikusabb. Lehet persze, hogy a közönség és a szigetvalóság egy annyira képlékeny massza, hogy folyamatosan változik, és tényleg belecsapnék a kutatási célokba, még az is megeshet, hogy nem talál rám kategóriát, de nem hiszem, hogy baromi sokban különböznék attól, aki a rácson kívül áll, csak a koromat tekintve a személyiségfejlődés egy másik fázisában vagyok. Nagyon normálisnak tartom magam ezért, és akkor lenne baj, ha zsilettpengével a fülemben, tetovált homlokkal ráznám a színpad előtt. Egyébként meg persze, hogy kimegyek időnként csillagtúrákat tenni olyan programra, ami érdekel, bár nem úgy, mint tizenöt évvel ezelőtt - azóta fejlődött a mozgáskultúrám is -, de táncolok, együtt élek, együtt gondolkodok. Hiába a győzködés, sosem leszek rendes interjúalany, ez a kis testi hibám, hogy a jövő embere vagyok.

A szigetkutatóval aztán úgy döntöttünk, hogy inkább leisszuk magunkat az általa becsempészett erdélyi szilvapálinkával, így legalább idén először alkoholizáltam is a Szigeten. A kutatónak szerelmi bánata volt és azt nem tudta elmondani az interjúalanyainak, nekem bezzeg igen és sajnos olyan mértékű empátiával rendelkezem, hogy a végén elkísértem egy indiai konyhára, ahol elloptam egy fél üveg méregerős paprikát és azt tömtem magamba, hogy kijózanodjak, némi curry-s zöldséggel, majd a Volt helyszínen nyolcvanas éves videoklipjeire táncoltam vele, csak, hogy kimutassam a fogam fehérjét és a lojalitásomat.

Az este a Magic Mirrorban ért véget, nekem az a végső menedék, ahol mindenki megért, hiszen mindenkinek nagyobb problémai vannak a társadalmi elfogadottsággal, mint nekem. Jó érzékkel viszont a melegek között is kizárólag szexista, macsó barátaim vannak, de ezen változtatni fogok. Ilyen állapotban bírtam szeretni az éjszakai transzvesztita showt is, de azt hiszem, más volt egy kicsit, mint az első napi, egészen humorosra sikerült. A végén kötélen és vízesésben vonaglott egy öltönyös pasi, de nekem ez már a delíriumba is belefért. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a hátsó udvarban a KrétakörSzínészTánczenekar közepén ülök és kotta papírra, magenta filccel, műsorrendet másolok és oda vagyok Tilo Wernerért, amit simán meg is beszélek a barátnőjével, Láng Annamarival. Azt hiszem, alapítani fogok egy rajongói klubot, mindkettőjüknek, szépek, okosak és tehetségesek. A koncertjük megint főnyeremény, de mielőtt belemerülnék a táncba, a szigetkutató jó ritmusérzékkel kiemel a tömegből, kikísér és bezárja a hátam mögött a Szigetet.