Szigszalag tartja össze a Canterburyi székesegyházat

Kultpol

A szakértők évek óta fenyegettek azzal, hogy a katedrális komoly veszélyben van, és akár össze is omolhat. Az építmény ötödét tartó márványoszlopok azonban mostanra már olyan állapotba kerültek, hogy csak szigszalaggal tudták egybefogni. Júliusban az épület déli részén a falból kövek hullottak, így a hatóságok a területet kerítéssel zárták el, és a közönség védelme érdekében a déli kijáratot is lezárták.

A 602-ben, Szent Ágoston által alapított épület eddig jól bírta a történelem viharait, és még a  második világháborús német bombázások sem rombolták le. A helyzet most megváltozhat: az örökségvédők ugyanis attól félnek, hogy a XIV. században készített, 25 méter magas nagy déli ablak összeomolhat, ha azonnal nem kezdik el a restaurálásokat. Ez azonban félmillió fontba kerül, és legalább egy évig tarthat, így a többi, szintén létfontosságú javítást halasztani kellene majd.

Ezekből pedig nagyon sok van: a tető is több helyen lyukas, így a víz befolyik az épületbe. Az egyik harangtorony javítására hatmillió font kellene, hiszen az ott látható, közel fél évezredes faragványok hamarosan teljesen eltűnhetnek majd; illetve további kétmillióra lenne szükség a székesegyház könyvei és kincsei restaurálásához - amíg ez nem történik meg, addig a könyvtár továbbra sem látogatható a nagyközönség számára.

A katedrálist felügyelő kurátorok már 2006-ban is az azonnali renoválásért szálltak síkra: az akkori jelentés a légszennyezést tette felelőssé a kövek állapotáért. Ekkor a renoválásért globális pénzgyűjtő kampányba kezdtek, ám a 2011-ig tervezett 50 millió fontból eddig csak 9,4-et sikerült összeszedni. A The Sunday Telegraph Mentsük meg templomainkat kampányát több jeles közéleti személyiség is támogatta, és mindannyian a kormányzat azonnali segítségére szólítottak fel az ügyben.

A székesegyház ugyanis hiába számít az egyik központi turistaszenzációnak az országban, semmilyen állami vagy egyházi pénzt nem kapnak, és minden bevételük a turizmusból származik. A maradék negyvenmillió megszerzésére ezért most újabb kampányt indítanak, és a szervezők abban reménykednek, hogy az Örökségi Lottóalap (Heritage Lottery Fund), amely már több hasonló épületet is megmentett, most őket is kihúzza majd a pácból.