Szikra és flitter - Múzeumok éjszakája a volt Szikra moziban

Egyéb

Fél tizenegykor figyelmeztetnek a bejáratnál, már csak egy fél órára érvényes a kék karszalag. Tizenegytől újabb belépő kell, az újabb ezresbe kerül. Azt nem egészen értem, hogy szervezték a programokat, meg pláne, ki, de talán lényegtelen is. Az a fontos, hogy újra elhúzták az egykori mozi, aztán színház tetejét, és szabadtérivé válhatott a TÁP Színház Minden rossz varietéje. Lekésem kicsit a műsor elejét, ezzel csak annyit veszítek, hogy nehezebben találok fenéknyi helyet a földön. Szék nincs már, azt kiszedték, állítólag indul majd a felújítás, talán színházként nyit újra ? szól a városi pletyka. (Állítólag volt mozitörténeti fotókiállítás, Rekviem a budapesti mozikért címmel, de ezt csak utólag tudtam meg.)
 

mindenrosszvarieted_ati20070902010.jpg
 Minden rossz varieté (képünk nem a szombati előadásonkészült)

Azt kell, hogy mondjam: megvalósult Vajdai Vilmos álma, már ami a Minden rossz varietét illeti. Tényleg rettentő pocsék a műsor. Valami hasonlót már éreztem a Pécsi Országos Színházi Találkozón, ahol a stand up comedy-mintájára létrehozott Sit Down Tragedyjük komolyan kitöltött mindent, ami a rossz színház fogalmába belefér. Fájdalmasan rossz, érdektelen sziturációk, előre lecsapott poénok. Most is ? akárcsak a POSZT-on ? majdnem minden a szex körül forog, igazi balfékek előadásában. Szopó- és nyalókórus áll össze, hangbemutatóval. Majd Bánki Gergely állattá avanzsált lánnyal, Katona László pedig a Kupidó című, swingerklubos darabból átcipelt gumibabával ad elő gyilkos jelenetet.

 
Flitteres cuccokba, fényes kalapba öltözött bulizók várnak a terembejáratnál arra, hogy legyen már vége a TÁP-nak, és belecsaphassanak a Lux Party & Showba. Régen voltam huszonéves vagy nem ismerem az új trendeket, vagy mindkettő ? gondolom, miközben nézem a villogó kosztümöket. Aztán a Facebookon látom, a partyfelhívás úgy hangzott: ?Érkezz csillogó, ragyogó öltözékben, és vendégünk vagy egy italra!? ?Szikrázó ruháddal te is reflektorfénybe kerülhetsz a kifutón.? ?Éjfél után kiderül, hogy ki lesz az est hercegi párja. Vendégünk Lakatos Márk stylist.?
 
Hogy ki lett az est hercegi párja, nos, azt sajnos nem tudom. Mert míg a TÁP-levezető sörünket ittuk, egy hostess-lány újfent figyelmeztetett, vegyünk jegyet, mert náluk vége a Múzeumok Éjszakájának.