Amint a nap iránt hulló esőcsepp megörvendezteti a szemlélő szemét a napfényben rejlő, titkosan ragyogó színképpel, úgy bomlik ki az énekesnő és a zenekar egymásra vetülésében, közös titkuk fénytörésében a 18-19. század néhány nagy színpadi mesterének finom, elegáns művészete. Mozart Figaró-ja a legjobb választás, ha fénytörésről van szó: Hallgassuk meg, hogyan zengeti meg egymást a virtuóz, impulzív nyitány és a szelíden áradó rózsa-ária.
Az esten felhangzanak még Donizetti, Gounod, Mascagni és Puccini műveinek részletei, minden esetben egymásra reflektáló tételpárokba, -hármasokba komponálva. A hangverseny csúcspontja a Puccini-művekre esik, érdekesen megbontva a sort Mascagni Parasztbecsület-ének Intermezzo-jával. Úgy látszik, mind Rost Andrea, mind a Szombathelyi Zenekar szakít a tételeket időrendben vagy többé-kevésbé hangnemi rendben soroló hagyománnyal, és a lemez illetve a hangverseny egészével szeretnének valami többet mondani. Olyat, ami a figyelmen, az érzékeken túl a hallgató szellemét, lelkét is megmozdítja: Signora, ascolta ? énekli Liu, s eddigre fel kell emelkednünk, ha jól figyeltünk.
