Szinergiák keresése a Fővárosi Nagycirkuszban

A modern cirkuszművészet 252 éves fennállása óta minden társadalmi réteghez eljutott, inspirációt és fejlődést hozva a többi művészeti ágba. Ezáltal is bizonyítva létjogosultságát, mert nemcsak szórakoztat, hanem a kultúra szerves részét képezi. Számtalan neves alkotó kereste a cirkusz és az általa gyakorolt művészet közötti szinergiákat.

Így jelent meg a cirkusz az irodalomban, a színházban, a festészetben, a zenében, a porcelánkészítésben, a szobrászatban, a táncban és a mozgóképen.

Az alkotások többsége azonban nem nevezhető teljes mértékben szinergiának, ugyanis hiányzott belőlük a visszacsatolás, a közös együttműködés. Például Henri de Toulouse-Lautrec Cirkusz című litográfiáinak leghíresebb darabjaiban vagy Karinthy Frigyes Cirkusz címmel összegyűjtött írásaiban, ahol egyenesen metafizikai térnek, a való élet mintájának tekinti a cirkuszt, inkább a cirkuszművészet hatásai érvényesülnek.

Izgalmas útkeresések a Fővárosi Nagycirkuszban

A történet- vagy témamesélő, klasszikus cirkuszi elemeket felhasználó előadó-művészeti forma, az újcirkusz (franciául cirque noveau) az 1970-es években kezdődött Franciaországban, Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján és az Egyesült Királyságban. Magyarországon viszonylag későn, a kétezres évek elején jelentek meg az első újcirkuszi társulatok, amelyek a társművészek bevonásával hoztak létre előadásokat. A Fővárosi Nagycirkuszban is 2001-ben láthatott először a közönség egy teljesen új és modern koncepciót, a Kristóf Krisztián világhírű gentleman zsonglőr által rendezett 2001 Cirkusz Odüsszeiát. A hagyományos cirkuszi klisékaraktereket felhasználva egyfajta történetmesélő előadás született, amelyben volt bohóc, porondmester, a világ legerősebb embere, a levegő tündére, kötéltáncos, valamint két kisállatszám. A Hortobágyi Károly-díjas Kristóf Krisztián a Cirque du Soleil kezdeti fázisában felhasznált dramaturgiai metodikákat alkalmazta és mutatta be Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában. A kísérletezést 2008-ban folytatta egy újabb rendezéssel, ami a Ritmus Cirkusz – Az örök korforgás címet kapta. Ebben a műsorban nem szerepeltek állatok, ellenben sok színházi elemet tartalmazott.

Lúdas Matyi a cirkuszban – Összművészeti tanmese

A Fővárosi Nagycirkusz
az utóbbi években előszeretettel kísérletezik összművészeti darabok
létrehozásával, amelyek alapját több esetben világhírű irodalmi vagy zenei alkotások
inspirálják. Az intézmény 2016-ban egy
egészen új, műfajteremtő darabbal rukkolt elő. Az elsősorban általános
iskolásoknak készült, de az egész család számára érdekes előadás a Lúdas Matyi a cirkuszban címet kapta,
amelyet Fazekas Mihály művéből adaptáltak a manézsba. Az alkotók – Fekete Péter
rendező, Pál Dániel Levente dramaturg, Szakál László zeneszerző – a
cirkuszművészet eszköztárát és szimbolikáját gyúrták össze a társművészetekkel.

Így kapott szerepet az artistaművészet mellett a színház, a zene, a tánc- és bábművészet, valamint a költészet. Az alkotók tisztelettel nyúltak az eredeti műhöz, de nagyobb hangsúlyt fektettek a népmesei motívumokkal tűzdelt történet társadalmi üzeneteire, miközben megmaradt a tartalom és a mondanivaló. Ezáltal a darab nem a bosszúállásról, hanem

a belátásról, a fejlődésről, a megbocsátásról szól, arról, hogy mind lehetünk jobb emberek, és hogy erre embertársainknak is meg kell adnunk az esélyt.

A szerepeket idős és fiatal artistaművészek, valamint olyan neves színészek alakították, mint a Jászai Mari-díjas és érdemes művész Felföldi Anikó, a Jászai Mari-díjas Konter László, valamint Endrédy Gábor és Kabai Alex. A nagy sikerre való tekintettel a Fővárosi Nagycirkusz négy alkalommal is műsorára tűzte az összművészeti tanmesét.

Rómeó és Júlia a cirkuszban – Mozgásszínház és cirkuszművészet összefonódása

A következő évben a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium diákjai a Fővárosi Nagycirkusz manézsában mutatták be a Rómeó és Júlia című cirkuszszínházi darabot Uray Péter rendezésében és koreografálásában. A hetvenperces előadás a cirkuszművészet és a fizikai színház eszközeivel jelenítette meg Shakespeare halhatatlan művét modern maffiakörnyezetbe helyezve.

Bernhardt Dániel az elteonline-on írt impresszióiról: „A helyszín már formabontó, az olcsó zenei betéteket is – végre – elfelejthetjük, Szakál László karmester főként vonós hangszerekkel fest elképesztő zenei világot. Nagyon kíváncsi voltam, vajon mit tudnak kihozni egy ilyen fiatal csapatból – igen, azt még nem említettem, hogy a szereplők meglepően fiatalok, azonban minden várakozásomat felülmúlták. Most nincs szöveg, se agyonképzett színészek, hanem középiskolai végzős artisták, akik a testükkel mesélik el számunka a történetet. Az előadás könnyen érthető, követhető mindenki számára, így kiváló szórakozást képes nyújtani, viszont, az operettel ellentétben, itt a gondolkodásra vagy elgondolkodtatásra vágyó közönségnek is kedveznek az alkotók. A kőszínház és cirkuszművészet ötvözése kivételesen zseniális miliőt eredményezett, olyan élménnyel gazdagodhat a befogadó, mint soha korábban.”

Bóta Gábor a fuhu-n számolt be élményeiről: „Akrobatikus elemeket használnak leginkább, de az úgynevezett fizikai színház, a kortárs tánc, a pantomim eszköztárából is elcsennek ezt-azt. És ami a leginkább értékelhető, hogy beleplántálják a produkcióba szívüket-lelküket, nagy energiájukat, szerelemre való képességüket, csalódottságukat, haragjukat, ha kell, akár agressziójukat. Érezhetően megérinti őket a történet. Odaadják magukat neki. Ez a verzió maffiák harcaként ábrázolja a közismert történetet. Székekből, asztalokból áll a díszlet jelentős része, ezekből kerekedik például verekedésre alkalmas csehó, de a báli jelenethez semmi más nem szükséges, mint a mozgékony, ruganyos testek.”

A szabadság finom érintése – Összművészeti emlékezés

A szabadság finom érintése című összművészeti előadást 2019-ben a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón mutatták be, melyben egyensúlyban volt a cirkusz-, a tánc-, a színház- és a zeneművészet.

Az egyórás műsor üzenete az volt, hogy

minden művészeti ág egy tőről fakad, csupán kifejezőeszközeikben különböznek egymástól.

Egymásra hatásuk a szabadság metaforája, hiszen az önkifejezés, a közös alkotás felszabadító érzése, a tükör állítása és az emberiség érzelmeinek, gondolatainak megjelenítése minden művészeti ág elsődleges célja.
Az egymásra ható művészetekből születő katarzisélmény felszabadító érzése ugyanaz a szabadság, mint amiben három évtizede élünk mi itt, Közép-Európában. Összekapcsolódásukból mindig izgalmas, különleges produkció születik, olyan komplex mű, amely magába integrálja több művészeti ág jelrendszerét és az alkotóművészek tehetségét.

A fiatal artisták, táncművészek és zenészek közös produkciójában a társművészetek egyensúlyban, a maguk valós művészeti értékeinek megnyilvánulásával alkotnak egy katartikus előadást, amellyel a zene, a hang, a látvány, a költészet, a mozdulat és az emberi teljesítőképesség határait feszegető cirkuszművészet egyenértékűségét hirdetik. A szabadság finom érintése című műsorban az irodalom, az opera, a tánc-, a zene-, a színház- és a cirkuszművészet egyidejű jelenléte egyszerre vette igénybe a néző szinte minden érzékszervét, támogatták, segítették, erősítették egymás művészi hatását. A darabot később nagy sikerrel mutatták be Albániában és Jeruzsálemben, valamint a budapesti PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon.

A Szinergiák keresése a Fővárosi Nagycirkuszban című teljes cikk ezen a linken letölthető.

Nyitókép: Rómeó és Júlia. Képek forrása: Fővárosi Nagycirkusz