Színes, ingyenes rendezvénysorozat Balatonszemesen

Egyéb

(MTI) Ki házába fogadja, ki eteti a kedvezményes áron fellépő művészeket, és önkéntesek hada sürgölődik a szervezésben ? így áll össze idén is a település lakóinak és vállalkozóinak összefogásával megrendezett hagyományos és ingyenes balatonszemesi fesztivál.
 
A rendezvénysorozat több zenei csemegével ? köztük Szekeres Adriennel, a Mandel Quartettel és a Folk Errorral ? kedveskedik látogatóinak, pár napra az ország egyik művészeti központjává válva. A Zenepavilonban, a Baptista Imaházban és a Balaton-parton tartott koncertek mellett többféle könnyű és komoly program közül lehet választani. Lesz kézművesvásár, tűzzsonglőrök, bor- és pálinkakóstoló, bábszínház, utcaszínház, főzőverseny, térzene és utcabál.
 
A régi legendás Balaton-parti szórakozóhely, a Vigadó felújításra váró romos épülete csütörtök este 22 órakor a Vodku zenekar Cseh Tamás-estjével nyitja meg kapuit ideiglenesen, a fesztivál idejére. Ott minden nap különböző programokon ? koncert, filmvetítés, jóga, hangrezgés-terápia, relaxációs meditáció ? vehet részt a közönség. Fényfestés, kávéház, interaktív foglalkozások, ?anno Mókus-disco Kalovits Istvánnal?, latin nyárt idéző jazzkoncert borkóstolással, animációs és játékfilmek várják a betérő vendégeket.
 
A produkciós vezető beszámolója szerint a fesztivál idején naponta több ezren keresik fel a települést, ahol ilyenkor szinte valamennyi szálláshely elkel. A rendezvényt a Viva la Vita Produkciós Iroda szervezte meg a helyi önkormányzat 3,2 millió forintos támogatásával, 300 ezer forintnyi pályázati forrás, valamint a helyi vállalkozók és lakosok felajánlásainak segítségével.