Színes a magyar kultúra napja Somogyban

Egyéb

(MTI) - Balatonszabadiban hétfőn a Kincskereső Általános Művelődési Központban A reformkor nemzeti pantheonja és Kölcsey életműve című gyűjteményes kiállítás megnyitójával indul a helyi események sora, majd pénteken ugyanitt A Haza minden előtt? címmel rendhagyó irodalomórát, ezt követően pedig A bennünk élő haza? címmel színházi estet tartanak.
    

maczkomaria.jpg
Maczkó Mária

A Megyei és Városi Könyvtár a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Somogy Megyei Szervezetével együtt kedden délelőtt Kaposváron, a Megyei és Városi Könyvtárban rendezett ünnepségen emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. A résztvevők egyebek mellett előadást hallhatnak a Márai-programról, majd este Maczkó Mária eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes lesz a könyvtár vendége.
    

Kadarkúton pénteken az id. Kapoli Antal Művelődési Házban és Könyvtárban - a hagyományoknak megfelelően - kiállítással emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról. Ezúttal Tarcsay János grafikus alkotásaiból nyílik tárlat, utána a Somogy zenekar szórakoztatja a közönséget.
    
Barcson - ugyancsak pénteken - a város képviselőtestülete este a Móricz Zsigmond Művelődési Központ kamaratermébe várja az érdeklődőket a helyi művészeti csoportok részvételével rendezett ünnepségre.
    
Január 22-én, szombaton Fonyódon a múzeumban Rieger Tibor szobrászművész kiállításával, Siófokon a Teátrum kávéházban Petőfi Sándor hőskölteményével, A helység kalapácsa című előadással, a balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házban pedig József Attila megzenésített verseiből összeállított programmal köszöntik a magyar kultúra napját.