Színes az ősz a Debreceni őszi fesztivállal

Egyéb


DebreceniOsziFesztival_Akos_crop.jpg
Ákos

Az idei Debreceni őszi fesztivált október 10-11-én Ákos nyitja meg a tőle megszokott látványos produkcióval. A zenész az ország összes koncertszínpadán megfordult már, hiszen közel 16 országos turné főszereplőjeként több mint 100 élő koncertet adott.

 
Október 13-án, az évente 50-60 alkalommal fellépő, 55 éves múltra visszatekintő debreceni Hajdú néptáncegyüttes szórakoztatja repertoárjával a közönséget. Egy nappal később, Alex De Grassi, az akusztikus gitár fenoménja mutatkozik be Debrecenben.
 

DebreceniOsziFesztival_AlexDeGrassi_crop.jpg
Alex De Grassi

Október 15-én a görög Karolisz Trikolidisz dirigálja majd a Debreceni Filharmonikusokat. 21-én a Kölcsey központ nagytermében a hazai zenei élet nagyjai lépnek fel. A neves művészek Gershwin legnépszerűbb műveit adják elő; fuvolán Horgas Eszter, zongorán pedig Vukán György közreműködik.

 
Harmincöt éves pályafutását ünnepli a Muzsikás együttes, amely ebből az alkalomból október 27-én jubileumi koncertet ad Kalotaszegtől Bartókig címmel.
 

DebreceniOsziFesztival_HorgasEszter_crop.jpg
Horgas Eszter

A Debreceni őszi fesztivált október 30-án a debreceni PG csoport koncertje zárja - 14 megjelent album, számtalan hazai és külföldi fellépés fémjelzi eddigi karrierjüket. 1989-ben alakultak Debrecenben, egy évre rá jelent meg az első albumuk Alföldi zene címmel. A PG büszkén vallja, hogy lehet magyarul is színvonalasan popzenét írni és játszani.