100. BALKÁNI GERLE a Magyar Színházban!

A Színház neve azóta ugyan megváltozott, de a produkció sikere töretlen. A szereposztásban a bemutató óta két lényeges változás történt, Sinkovits Imre szerepét hosszú felkészülés után a társulat, Jászai Mari-díjas színművésze, Szélyes Imre vette át, Rékasi Károly helyett pedig ma már Tóth Sándor színművészt láthatja közönség.
A jubiláló előadás közönsége az előadás végén a hallhatja majd Sütő András a társulatnak írott levelét Agárdy Gábor tolmácsolásában, s természetesen a színház vezetői és munkatársai is köszöntik a produkció művészeit.

Iglódi Istvánnak,
A Pesti Magyar Színház
igazgató főrendezőjének

Budapest

Kedves István!

Soraimmal hozzád fordulok, hogy általad szólhassak a Balkáni gerle teljes együtteséhez, amely szárnyasnak álmodott munkámat színpadi életre keltő rendezésedben e mai estén, századik alkalommal röpteti föl hű közönségének.
Ezt is megértük hát ! Reméltük-e? Egyszer igen, máskor nem, a színi művészet csalóka csillámlásaiban. Mint mindig, csalóka röpte volt az indulásnak, de reményünk nem hagyott el, hiszen ki az a bolond, aki eleve csalódottan vágna bele valamibe? Mert bizakodással hirdette meg pályázatát a Nemzeti Színház is, melynek igazgatója Ablonczy László volt akkor. Hunyt pillái alatt tapsos estéket látott, értő közönséget remélt néhai Páskándi Géza és Hubay Miklós is - no meg jómagam is, aki velük együtt ugyancsak pályázó valék az erdélyi auktorok között. Jóleső érzés elmondanom itt, hogy ebben a triászban - talán szellemtestvériség folytán - bár versenytárak voltunk, egyik a másikra nem árnyékot, hanem fényt próbáltunk vetni.

A Balkáni gerle bemutatóján, hat évvel ezelőtt, hosszú tapsvihar után sem múlt el minden Arany János-i kételyem. Sinkovits Imrének örömtől harmatos tekintetében is vígaszt, azaz siker-reményt lelhettem volna, mégis így szóltam hozzá: "Felejthetetlen szép esténk ez, Imrus. De vajon bírja-e szárnyakkal a jövőt ez a mi gerlemadarunk?"
Akkor magához ölelt Imre, nehogy megártson nekem a kétely, és sűrűn bólogatva mondta: "A madarunkat nem féltem!" Adja Isten, hogy csillagtávolában is igaza legyen Imrének, bár jól tudom én is, hogy színművek távlati sorsát azok immanens értéke szabja meg, külső erőként pedig a mindenkori közönség. Itt és most: anyaországom értő közönsége, a Nagyérdemű, ezerfejű kritikus, aki több mint fél évtized után még mindig ragaszkodást mutat kedvenc színházának előadásai, köztük a Balkáni gerle iránt is. Bevallom: írói szándékaimat is erősítő ez a ragaszkodás, amivel a Pesti Magyar Színház, nemzeti színházam, erdélyi létünk mandula-keserű dallamait, reményeit mindig befogadta, és befogadja most is, a századik estén.

Két kézzel és egész szívemmel nyújtom a hálás köszönet csokrait a Balkáni gerle színészcsapatának, rendezőjének, műszaki közösségének, mindazoknak, akik a gerlemadaras álmot jó reménnyel, hittel felröptették.

Marosvásárhely, 2003. október 30.