12. Ferencvárosi Ünnepi Játékok

Színpad

A fellépők között szerepel a BM Duna Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Kórus, a Budapest Táncegyüttes,a Benkó Dixieland Band & Budapest Klezmer Band, és a Honvéd Együttes. Hallhatunk olasz és francia operaáriákat illetve láthatjuk a Szöuli Balett vendégjátékát valamint a Carmina Buranát. Ezen kívül két bemutatóval ismerkedhetünk meg: a Kalkuttai Teréz Anya életéről szóló UTAZÁS című rockoperával és KIÁLTS A SZERETETÉRT! című musical-operával. Továbbá kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól majd TUBA TÓBIÁS mesés zenejátéka.

A nyári fesztivál története

Először 1993-ban voltak szabadtéri előadások a Bakáts téren. Akkor különböző műfajú kamara-zenei darabokat mutattak be. Az eseménynek vitathatatlan közönségsikere és nagy visszhangja volt. A jó fogadtatás, nagy érdeklődés indította el az évenkénti nyári fesztivál megrendezésének gondolatát.

A rendezvény 1994-től viseli a FERENCVÁROSI ÜNNEPI JÁTÉKOK nevet. Kezdetben főleg komoly- és könnyűzenei művekből, kis- és nagyzenekari koncertek szerepeltek műsoron, más színházi műhelyekben született produkciókat hívtak vendégként a felépített színpadra, majd szélesedett a paletta. Később táncjátékok, balett-előadások műsorra tűzésével bővülve, kifejezetten a térre rendezett, saját zenés bemutatók is megjelentek a programban. Kialakult az össz-előadóművészeti fesztivál.

Napjainkban a fesztivál rendezvénysorozatában hagyományosan megrendezésre kerül egy templomi koncert, egy-egy szabadtéri könnyű- és komolyzenei koncert, táncjáték, vagy balett előadás, musical-, vagy rock-produkció, az esemény záró előadása a szabadtéri opera bemutató.

A fesztivál az elmúlt esztendőben ünnepelte 10. jubileumát. A Bakáts téren felépített színházban van Pest legnagyobb szabadtéri színpada, és jó ideje itt látható nyaranta, Budapest egyik legnagyobb szabadtéri opera bemutatója. Másik fontos előnye a fesztiválnak, hogy a nyári játék akkor nyitja kapuját, amikor a kőszínházak bezárnak, és Budapesten legkevesebb a kulturális kínálat.

A fesztivál filozófiája

Évről évre, lépésről lépésre alakult ki a Ferencvárosi Ünnepi Játékok gondolatisága, az össz-előadóművészeti fesztivál, amit át-, meg áthat a zene.
A hangsúly az ünnepi szón van, ünnepe az előadóművészetnek. A Ferencváros szívében, a Bakáts téren júniusban virágot bont az élőművészet. Ez az a hely, ahol hagyomány lett a klasszikus művek bemutatása. Tudatosan kerülnek a rendezvénybe olyan előadások, melyek méltók az ünnep szóhoz. A Bakáts tér a rangos előadások helye. Ezért található meg programján az oratórium, a klasszikus jazz, a komolyzenei hangverseny, a néptánc, a balett, a musical és mindezek megkoronázásaként a csúcspont: a pompás látványt, az igényes zenét és mély tartalmat magában hordozó műfaj az opera.

A fesztivál szervezők célja, hogy a nyári fesztivál legyen az előadó-művészet ünnepe, amivel Ferencváros évente egyszer megajándékozza a színházlátogatókat.

forrás: FENYÁR Ferencvárosi Nyári Játékok