75 éves a Szegedi Szabadtéri Játékok

Színpad

Kiss B. Atilla, Marton Éva, Kesselyák Gergely, Tokody Ilona

A fesztivál történetének 75 éve alatt több mint 800 előadás zajlott a Dóm tér színpadán, 301 bemutatóra került sor. A leggyakrabban játszott művek sorában szerepel a Bánk bán is, mely a korábbi hagyományokat idézve az idei fesztivál egyik fő produkciója lesz.

Programkínálat

A fesztivál programját 75 éves története során a műfajok változatossága jellemezte és jellemzi ma is, a korábbi évtizedeknek megfelelően opera, operett, zenés daljáték, musical, dixieland szerepel a Játékok 2006-os műsorán. Idén is színvonalas előadásokkal, és a korábbinál tradicionálisabb programkínálattal várják a látogatókat. A Játékok műsorán a korábbi évekre egyre inkább jellemző vendégprodukciókkal szemben az idei évben kizárólag önálló, a Dóm térre és az Újszegedi Szabadtéri Színpadra rendezett művek szerepelnek.

Helyszínek, programok, bemutatók

A jubileumi fesztivál programja idén is két helyszínen, a Dóm téren és az Újszegedi Szabadtéri Színpadon zajlik. Az eseménysorozat a Dóm téren, július 7-én a Szegedi kortárs Balett Új világ című produkciójával veszi kezdetét, ahol a tűz és a víz, a pusztítás és az újjászületés ellentétes szimbóluma elevenedik meg a kortárs balett elismert alakja, Juronics Tamás rendezésében színpadra állított látványos tánc-show keretében.

A tavalyi évadban hatalmas sikert aratott, Alföldi Róbert rendezésében bemutatott Csárdáskirálynő idén is látható lesz három alkalommal, július 14. és 16. között a Dóm tér színpadán. A leghíresebb magyar operett főbb szerepeiben idén is Bodrogi Gyula, Gálffi László, Hernádi Judit, Stohl András, Gregor József, Bartsch Kata, Rálik Szilvia és Nyári Zoltán önfeledt játékát élvezheti a fesztivál közönsége.

A 2005. decemberében kezdődő jegyértékesítés adatai alapján nagy várakozás előzi meg a Rudolf ? Az utolsó csók című musical szabadtéri világpremierjét. A Rudolf herceg és Vetsera Mária tragikus szerelmét feldolgozó, nemzetközi koprodukcióban ? a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Budapesti Operettszínház, és a Vereinigte Bühnen Wien együttműködésében - készült alkotás Frank Wildhorn és Jack Murphy, a Jekyll és Hyde szerzőinek legújabb darabja. Az előadás Kerényi Miklós Gábor rendezésében hat alkalommal ? július 28. és 30. között és augusztus 4. és 6. között ? lesz látható Szegeden. A musical főszereplői, Vágó Bernadett és a nagysikerű Rómeó és Júlia című darabból jól ismert Dolhai Attila a sajtótájékoztatón dalrészletekkel adott ízelítőt a nagy érdeklődésre számot tartó produkcióból.

Vágó Bernadett és Dolhai Attila a Rudolf című musical
részletét adják elő

Augusztus 2-án 21 órakor kezdődik a Dómdixide Gála, mely kilencedik éve szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán neves hazai és külföldi művészek közreműködésével. Szintén hagyományos programelemnek számít az augusztus 10-én negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Ajándékkoncert, amelyen a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Bartók emlékév jegyében összeállított programjával várja a zenekedvelő közönséget.

A 75. évforduló alkalmából újabb hagyományteremtő kezdeményezésnek lehetnek tanúi a nemzeti opera kedvelői: mostantól fogva minden év augusztus 20-án megtekinthetik Erkel Ferenc Bánk bán című klasszikusát, melyet idén augusztus 18. és 20. között három alkalommal, Szikora János rendezésében láthatnak. A főbb szerepeket Kiss B. Attila, Bándi János, Tokody Ilona, Keszei Bori, Marton Éva és Wiedemann Bernadett alakítja. A világhírű művészek előadását nemcsak a Dóm tér közönsége élvezheti: az augusztus 20-ai előadás alkalmával a tér szomszédságában elhelyezett kivetítők segítségével még többen láthatják Erkel Ferenc művét. A Bánk bán előadásain a szervezők nemcsak a hazai, hanem az Újvidékről és Erdélyből érkező érdeklődőkre is számítanak.

Kerényi Miklós Gábor, Bátyai Edina, Herczeg Tamás,
Kesselyák Gergely

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon augusztus 11. és 13. között három alkalommal lesz látható a Játékok tavaly bemutatott önálló produkciója, a János Vitéz, s szintén az Újszegedi Szabadtéri Színpad ad otthont a fesztivál prózai bemutatója, a Liliomfi előadásainak július 21. és 23. között.

A fesztivál szerepvállalása Szeged és a régió idegenforgalmának fellendítésében

A jubileum évében a fesztivál fontos célkitűzése a korábbinál erőteljesebb szerepvállalás Szeged és a Dél-Alföld idegenforgalmának fellendítésében. Ennek szellemében a Szegedi Szabadtéri Játékok és az Aquamount Travel, a TUI Magyarország dél-alföldi képviselője stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá 2005. decemberében. Az együttműködés során olyan turisztikai programcsomag készül, melynek középponti elemét a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai alkotják. Elkészült a külföldi látogatók széleskörű tájékoztatását szolgáló négynyelvű (angol, német, francia, magyar) prospektus a fesztivál programjairól, mely a Tourinform irodáiban, valamint a magyar és külföldi utazási kiállításokon lesz elérhető, ahol a Játékok alkalmanként önálló standdal lesz jelen.

Jegyértékesítés

A 2005-ös évad tapasztalatai alapján minden eddiginél korábban, 2005. december 1-jén megkezdődött a fesztivál előadásaira szóló jegyek, illetve bérletek értékesítése. Az eredmények igazolták a fesztivál vezetésének döntését, a Játékok 2006-os programjára szóló jegyek közel 40 százaléka kelt el több, mint 88 millió forint értékben. Idén bekapcsolódik a jegyértékesítésbe az IBUSZ országos hálózata is.

forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok