A 85 éves Bárdy György kitüntetése

Színpad

(MTI) - Kiss Péter a Gyurcsány Ferenc kormányfő javaslatára Sólyom László államfő által adományozott kitüntetést átadva tolmácsolta a miniszterelnök üdvözletét és köszönetét, s méltatásában arról beszélt, hogy Bárdy György mindegyik szerepében óriási meggyőző erővel jelenítette meg az ábrázolt figurák jellemét, elhitetve a nézővel, hogy nem is színészi alakítást, hanem egy élő, hús-vér figurát lát a színpadon, a filmvásznon.
"Bevallom Önnek, hogy most látok egy kis eltérést: Bárdy György egy 85 éves urat alakít és ez nehézséget okoz. Ilyen fiatalon nehéz ezt a szerepet megformálni" - mondta Kiss Péter, és azt kívánta a művésznek, hogy ez még évtizedekig okozzon az gondot.
Hiller István, aki gyermekként, diákként, felnőttként látta, csodálta Bárdy György filmjeit, alakításait, amelyeken generációk nevelkedtek, kiemelte a színművész alkotóerejét, életerejét, páratlan humorát és vidámságát.
A meghatottsággal, könnyeivel küszködő Bárdy György elmondta: pályafutásának 65 éve alatt megszámlálhatatlanul sok interjúban, tucatnyi portréfilmben nyilatkozta büszkén, hogy soha életében nem volt lámpaláza, de most kénytelen bevallani: "talán a nagy megtiszteltetéstől és örömtől, de most lámpalázas vagyok".
A színművész igen rövid, pár szavas beszédet rögtönzött, háromszor elismételve, hogy "köszönöm, köszönöm, köszönöm".
Az ünnepségen a hozzátartozókon kívül jelen volt a Vígszínház társulatának néhány tagja, köztük Tahi-Tóth László és Kamarás Iván, valamint Jánosi György országgyűlési képviselő is.