Bihar megyében, Margittán született 1925. június 4-én. 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. Szüleit és két öccsét veszítette el, családjából még egy fénykép sem marad. 1945-ben visszatért Nagyváradra, és a következő esztendőben a kolozsvári Színművészeti Akadémia hallgatója lett. Az első végzős évfolyamon végzett, többek között Lohinszky Lóránddal, László Gerővel. Játszott Kolozsváron, majd rendezői diplomát szerzett, mert, mint mondta, a színpadon állva is szívesebben figyelte a többiek játékát. 1953-ban egy végzős színész-évfolyammal Nagybányára ment, ahol létrehozták a magyar színházat.
Hét év színházigazgatás után keresőútra indult, mely Ploiestitől Újvidékig, negyedszázadon át tartott. Rendezőként a realizmusból indult ki, és folyamatos munka, keresés, kísérletezés nyomán jutott el oda, amit ma a színháztörténet meghatározó mérföldköveként, a ?Harag-féle színházként? emlegetnek. Kitörés volt ez a megfeneklett realizmusból, autonómiát biztosított a díszletnek, a zenének, a koreográfiának, a színészi játéknak. Az irodalmi szöveget a színpad szolgálójának tekintette. Ugyanakkor számos erdélyi magyar szerző művét segítette a színpadra: Páskándi, Csiki, Székely, Sütő, Nagy, Bajor? Sütő András írta egy helyen: ,,Harag a gondolat és látvány egységét keresi. Csodálatos egyensúlyérzékkel vezeti át szerzőjét a magasban kifeszített kötélen, biztonsági háló ? az olcsóbb színpadi engedmények hálója ? nélkül. Elindulni ezen a kötélen sosem félek vele.?
1971-ben Marosvásárhelyen rendezte meg Nagy István Özönvíz előtt című drámáját. Ezzel az előadással talált rá, sok kísérlet után, arra a hangra, stílusra, színházi formanyelvre, amely immár a saját formanyelve lett. Életművét a román rendező, Lucian Pintilie a legnagyobbak, Strehler, Brook közé sorolta. Életművéről két könyv született.
