Agárdy Gábor színművész búcsúztatása

Színpad

(MTI) - A Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész életének 84. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, január 19-én hunyt el.

Bozóki András kulturális miniszter a ravatalnál elmondott búcsúbeszédében kiemelte: Agárdy Gábor egy személyben volt komédiás, ?örömszínész?, és nagy emberábrázoló, igazi drámai művész, aki 70 évnyi tiszta művészetet adott nekünk.

Mint mondta, a színművész - ahogy ifjabb pályatársai hívták, "Gabi bácsi" - már életében legenda volt. A szórakoztatás, a színház volt az élete, még nyolcvanévesen is szinte minden estéjét végigjátszotta.

Hét évtizedet töltött színpadon; negyven éven át volt hű a Hevesi téri Nemzetihez, a mai Pesti Magyar Színházhoz - tette hozzá a miniszter, aki fontosnak nevezte: Agárdy Gábor legalább tudta, hogy neki szánták az idei filmszemlén az egyik életműdíjat, ha nem is tudta azt már átvenni.

Schiffer János főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a Budapest díszpolgári címével is kitüntetett művésszel a pesti színházi élet egyik legkedveltebb alakja távozott, aki Szeged és Miskolc kedvencéből vált a pesti flaszter komédiásává.

"Tehetség, lehetőség és szerencse találkozott Agárdy Gábor művészetében. A színpad volt az iskolája és temploma" - hangsúlyozta, hozzátéve: a színész egyike volt azoknak, akire még szerepet írtak.

A koporsó előtt ezután Vereczki András görög katolikus plébános méltatta Agárdy Gábor ikonfestészetét, majd a Pesti Magyar Színház képviseletében Kubik Anna színművész mondott búcsúbeszédet, aki kiemelte: Agárdy Gábor az önátadás különleges képességével rendelkezett, közelében az ember igazabbnak és tehetségesebbnek érezte magát.

"Agárdy Gábor határon belül és kívül az összetartozó lelkek Nemzeti Színházának álmát élte, gyakorolta és képviseli holtában is" - mondta, rámutatva arra: tisztaság, egyszerűség, elegancia, pontosság, igény és liturgikus rend jellemezte az ikonfestőt, a kivételesen sokoldalú színművészt és az embert is.

A búcsúztatás elején felvételről felhangzott Agárdy Gábor hangja A gyertyák csonkig égnek című előadásból. Ő alakította Márai Sándor művének filmváltozatában is az egyik főszerepet; az alkotást a kedden megnyílt 37. Magyar Filmszemlén mutatják be.

A sírnál Csurka László színművész búcsúzott Agárdy Gábortól, akivel - mint mondta - elment korunk egyik legnagyobb parodistája, egyik legragyogóbb táncos-komikusa, és a "legnagyobb mesélő"; "kidőlt honi színházi életünk legnagyobb legendafája".

A búcsúztatáson a családtagok mellett Agárdy Gábor több száz pályatársa és tisztelője vett részt. A temetésen megjelent Hiller István, az MSZP elnöke, és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.