Alain Timar francia rendező Kecskeméten

Színpad


alaintimar_byavignon-midiblogscom.jpg
Alain Timar

(MTI) - Nem titkolt reménnyel találkoznak Alain Timar francia rendezővel, mert az általa vezetett avignoni színházzal közös rendezvényekben, előadáscserékben, esetleges koprodukcióban gondolkodnak, tudatta Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház vezetője szerdán, amikor bemutatta a társulatnak a francia rendezőt.

 
Az igazgató elmondta, hogy szeretné az avignoni Theatre des Halles alapítóját felkérni egy kecskeméti rendezésre is, ehhez azonban a vendégnek meg kell ismernie a társulatot. Cseke Péter határozott szándéka, hogy minden évadban legalább egy külföldi rendezőt meghívjon dolgozni a kecskeméti színházba, ezzel kitágítva a színpadon megjelenő gondolkodásmódot.
 
Alain Timar bemutatkozásakor hangsúlyozta: nyitott más népek művészeti értékeire, a kulturális pluralizmust már gyermekkorában megtapasztalta, mert apja magyar, anyja spanyol-algériai, mindemellett zsidó származása miatt is kozmopolita rendezőnek tartja magát.
 
Az irodalmi és vizuális művészeti tanulmányai végeztével Avignonba költöző rendező 1983-ban alapította a Theatre des Halles-t, melynek azóta is igazgatója. Jelenleg rendezőként, díszlettervezőként és vizuális művészként dolgozik. Az elmúlt 32 évben 45 színházi előadást rendezett Franciaországban és külföldön, számtalan kiállítása volt többek között Franciaország - Avignon és Párizs -, valamint Belgium rangos galériáiban.
 
Külföldön rendezett már például az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban a Palermói Fesztiválon, valamint a Fülöp-szigeteki Manilában, ahol Beckett Godot-ra várva című darabját vitte színre. Alain Timar dolgozott már Magyarországon is: Nyíregyházán Ionescu Rinocéroszok című darabját rendezte. A direktor négy napig lesz a kecskeméti színház vendége.