Ki-ki föláll és bele-beleakadva önvallomásába, terjengős semmit mondással magánügyei részletezésébe gabalyodik bele. Fenyő Iván Sam Mendezzel forgatott filmjének, dutyiban végződő kalandját regéli el. Bezerédi Zoltán főiskolai felvételijének évről-évre szabatosan részletezett sikertelenségét teregeti elő. Mészáros Béla lelkes fontoskodással ittas közlekedési kihágásának fejezetivel traktál. Czapkó Antal kamaszideje kuktaságára emlékezik. Elek Ferenc méltóságtelt szorongással beszél statisztakorának egyedül önmaga számára feledhetetlen emlékeiről. Jordán Adél a hátsó sorokból panaszosan méltatlankodik, hogy túlságosan hátul van. Mire előrekászálódna: mindenki (nézők is) megfordítják széküket, és az ellenkező irányban folytatódik az előadás. Jordán belenyugszik. |
Keresztes Tamás drámai komolysággal, kafkai rémületet fogalmaz elő egy toronyházi lift kehes működéséből. Máthé Zsolt utcai balesetként családias hangon ismerteti a százéves háborút. Nagy Ervin a nézőtér legkényelmetlenebb helyére lopakodik be hol élveteg transzvesztitaként, hol szakállas bácsi, hol a Troilus és Cressidából kölcsönzött ormányos myrmidon maszkjában mondja monológjait, míg csak feldühödötten le nem tépi magáról az álcákat, ingerülten méltatlankodva, a rendezőt szidalmazva ki nem furakodik a nézőtérről. Paizs Miklós, Schnábel Zita, Schönberger Ádám, Szabó Simon, Ubrankovics Júlia, Vécsi Tibor párhuzamos magántörténetei a német színdarabot gúnyolják. Az előadás Schilling Árpád rendezése felett humorizál. Schilling derűsen ott ül a nézőtér közepén. Nem csak néző. Játékos is, jókedvűen részt vesz munkája kifigurázásában. Lelkes közreműködője munkája kardélre hányásának. Gyógyító humor, életelixír-önirónia azzal kecsegtet: lábadozik a beteg. A színházi öntudat csak önismerettel együtt egészséges. A közönségnek is jót tesz a színház humorral adagolt öntisztulási folyamata. Fotó: Nehéz Andrea Forrás: mgp.szinhaz.hu |