Alföldi Róbert: folytatjuk a megkezdett utat

Színpad

 
 
(MTI) - "Bármilyen abszurd körülmények között kell folytatni a munkát, ezt az utat kell járni" ? szögezte le Alföldi Róbert, aki bejelentette: a Tavaszi Fesztivállal együttműködésben jövőre - március-áprilisban - is megtartják a Nemzetközi Színházi Fesztivált.
    
Az évad különböző együttműködésben született eseményeit sorolva a direktor beszélt arról, hogy a magyar európai uniós elnökség programjaként láthatja a közönség Pina Bausch táncszínházának Sweet Mambo című előadását június 13-án és 14-én. Az Őszi Fesztiválon a színházban mutatják be Nagy József koreográfus-rendező a Megnevezhetetlen és Cherry Brandy című előadását, továbbá az Alvis Hermanis által rendezett A vadon szavát, a Münchener Kammerspiele produkcióját.
    
Alföldi Róbert szólt a külföldi meghívásokról és arról is, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába válogatott 15 előadás közül három a Nemzeti társulatának produkciója. "Ma a színház megkérdőjelezhetetlen művészi és szakmai minőséget képvisel a magyar színházi és kulturális életben, a fiatalok körében pedig kulthely lett" - fogalmazott a főigazgató, aki szerint az elmúlt három évben sikerült bebizonyítaniuk, hogy a fiatalokat is érdekli a kultúra, járnak színházba.
    
Mint kifejtette, olyan mértékben csökkent az intézmény állami támogatása, hogy a színház alapvető feladatának ellátásához, vagyis az előadások bemutatásához és a három éve megkezdett program folytatásához kemény intézkedéseket kellett bevezetni. Ezek között említette, hogy nem jelentetik meg a színház havi műsorfüzetét és a Színműtár sorozatot sem, a színpadi szerkezetekre kötött karbantartási szerződéseket pedig felmondták. Ezentúl hétvégén nem tartanak próbát, 22 óra után nem dolgoznak a színházban, a vendégművészek közreműködését a minimálisra csökkentik, az Óz, a csodák csodája című darab bemutatója pedig elmarad ? sorolta az igazgató. A Zikkurat Galériát műszaki állapota miatt be kellett zárni.
    
Létszámleépítés egyelőre nem történt a színházban és Alföldi Róbert azt mondta, mindent elkövet, hogy ne is kerüljön sor ilyesmire.
    
A 2010-2011-es évadban 398 előadást tartottak a Nemzetiben, ezek mintegy 120 ezer nézőt vonzottak, ami 93 százalékos látogatottságot jelent. A bérletesek száma is nőtt, jelenleg 1776 bérletese van a színháznak. A számok Alföldi értékelése szerint munkájuk hatékonyságát mutatják, és "cáfolják a Nemzetiről, mint rétegszínházról szóló híreszteléseket".
    
A főigazgató felidézte: szerződése a 2008-2010-es időszakra 1,7 milliárd forint éves támogatást garantált, végül 1,585 milliárd forintból gazdálkodhattak. Az idei évben március végén kaptak értesítést arról, hogy éves költségvetésük 1,244 milliárd forint, amelyből a nemzet színészeinek járó összeg kifizetése után 1,1 milliárd forint marad.
    
Az elfogadott üzleti terv szerint a 2011. évi művészi programra 6,2 millió forintot szánhatunk ? hangsúlyozta Alföldi. Tavaly a művészi programjaikra az egész éves támogatás 13 százalékát, mintegy 140 millió forintot költhettek.
    
A főigazgató ismertette a 2011-12-es évad tervezett programját. A Nemzeti Színház közönsége ősztől George Bernard Shaw Szent Johanna (rendező Alföldi Róbert), Moliére A fösvény (rendező Rába Roland), Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja (rendező Znamenák István), Bródy Sándor A tanítónő (rendező Novák Eszter), Ulrich Hub Náthán gyermekei (rendező Gigor Attila) és William Shakespeare Hamlet (rendező Alföldi Róbert) című darabját láthatja, továbbá egy Andrei Serban-féle Shakespeare-rendezést, illetve John Osborne A Patriot for Me (Ide nekem a hazafival!) című Redl ezredes-feldolgozás különleges, színpad alatti bemutatóját.
    
A társulatban történő változásokról szólva Alföldi Róbert elmondta, hogy Rátóti Zoltán kaposvári igazgatói kinevezése miatt elhagyja a színházat, Nagy Zsolt és a színházi gyakorlatát töltő egyetemi hallgató, Váncsa Gábor pedig csatlakozik a társulathoz.
    
A romagyilkosságok témájában március 1-jei határidővel kiírt drámapályázatra 26 mű érkezett a színházhoz, az eredményhirdetést a szeptember közepére tervezett nyílt napon tartják.