Alföldi Róbert operát rendez a Napkirály palotájában

Színpad

Versailles-ban első alkalommal mutatnak be operaprodukciót külföldi partnerrel, a magyar Armel Produkciós Irodával. A barokk kutatóközpont által nemrég felfedezett és rekonstruált zeneművek, francia szólisták előadásában, (Cyril Auvity, Jean-Francois Novelli és Marc Labonette) a Savaria Barokk Zenekar (művészeti vezetőjük Németh Pál) közreműködésével 2005. december 6-án hangzanak fel, s a premiert a központ zeneigazgatója, Olivier Schneebeli dirigálja.
 
Charpentier szerzeményei egészen a közelmúltig nem tartoztak a közismert művek közé. Ennek legfőbb oka talán abban rejlik, hogy a zeneszerző sosem állt a francia királyi udvar szolgálatában, így alkotásai - néhány kivételtől eltekintve - kiadatlanok maradtak. Érvényesülésének komoly gátat szabott kortársa, a kíméletlenül becsvágyó Lully is, s abban az időben az általa komponált, olaszos stílusú darabok sem örvendtek túl nagy népszerűségnek.
Charpentier volt az első francia zeneszerző, aki Itáliában tanult, és ott ismerkedett meg a szonáta, a kantáta és az oratórium műfajaival. Életművének jelentős részét egyházi zenék komponálásával töltötte, s ezek közé tartozik a Versailles-i kutatóközpont tudósai által most rekonstruált Trois histoires sacrées is.
Az első, a latin és francia nyelven írt "Saul és Jonathan halála", ezt az "Angyalok és pásztorok" című karácsonyi pásztorjáték követi, végül pedig a művet "Az Aprószentek lemészárlása" elnevezésű rész zárja, mely a zeneszerző egyik legnagyobb hatású egyházi darabja.

A rendező személyének kiválasztása talán rendhagyónak tűnik, de Alföldi Róbert színész, rendező és festőművész, a komolyzene és az opera műfajának régóta elkötelezett híve. Tizenöt éven keresztül zongorázott és klasszikus zenei tanulmányokat is folytatott.
Operarendezőként 2003-ban, a Szegedi Nemzeti Színházban debütált Gounod Faust című operájával, amelynek felvétele a legrangosabb komolyzenei televíziós csatorna, a Mezzo műsorában is szerepelt. A Versailles-i barokk központ zeneigazgatója többek között a Faust televíziós közvetítésének meggyőző sikere miatt választotta Alföldit.
A művész, azóta már három másik operát - köztük egy olyan különleges produkciót, mint Eötvös Péter Le Balconjának magyarországi bemutatója - is színpadra állított, s ezek mindegyike nagy tetszést aratott.
A december 6-i, Versailles-i ősbemutatón közreműködő, 1999-ben alapított Savaria Barokk Zenekart Németh Pál fuvolaművész-karmester vezeti. A nemzetközileg elismert együttes fő célja, hogy korhű hangszereken, korabeli dokumentumok alapján hitelesen mutassa be a barokk zeneszerzők műveit. Számos külföldi siker után a zenekar pályafutásának méltó megkoronázása a patinás Barokk Központ felkérése, amelyet örömmel fogadtak el.

 
Az Olivier Schneebeli vezetése alatt működő, négy részlegből álló intézmény 1987-ben jött létre. Eddig több mint 800 koncertet rendeztek a kastélyban és Versailles városában. A szakértők, zenetudósok munkájának köszönhetően közel 1200, eddig ismeretlen francia mű került elő, s ezeket az érdeklődők a legkiválóbb együttesek valamint a korabeli zene olyan neves előadóinak a tolmácsolásában hallgathatták meg, mint William Christie, Jordi Savall, Gustav Leonhardt vagy René Jacobs. A Chapelle Royale-ban felhangzó Charpentier-bemutató, a Barokk Zenei Központ és az Armel Produkció közel kétéves, komoly előkészítő munkájának, együttműködésnek köszönhetően két alkalommal, 2006. március 20-án és 21-én, Budapesten, a Thália Színházban is színre kerül.

Az előadás a Tavaszi Fesztivál programjának egyik kuriózuma lesz.